Egységes szabályok szerint kellene lépni
VG | Az idén a légitársaságok és a repülőterek együtt 110 milliárd dolláros kárt szenvednek el a koronavírus-járvány hatásaként. A kiesés nagysága szempontjából azonban nem mindegy, hogy az európai légi közlekedés az országok összehangolt intézkedései révén, vagy spontán lépéseken át éled újra fel. Az első esetben a járatok 45 százalékáról (ötmillió járat) kell lemondani a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) előrejelzése szerint, a másodikban viszont az 57 százalékáról (6,2 millió járat).
A szövetség felvázolta, hogy várakozása szerint hogyan alakul a repülőjáratok száma a járvány előtti időszakhoz képest. Az adatok meghatározásakor figyelembe vette más érintett szervezetek, például az IMF álláspontját és a nagy európai légitársaságok vezérigazgatóinak véleményét is. A táblázata azonban – mint hangsúlyozza – nem előrejelzés. Azt a különbséget szemlélteti, ami a légi közlekedés feléledésében az európai szinten koordinált, illetve a koordinálatlan lépések nyomán várható. A szövetség közleménye kiemeli, hogy a légi közlekedés újbóli belendülése nagyon függ olyan tényezőktől, amelyek alakulásáról egyelőre nem sokat tudunk, mindenekelőtt a járvány időtartamától.
A nyilvánvalóan ígéretesebb, koordinált forgatókönyv feltételezi, hogy a légitársaságok és a repülőterek minden európai országban betartanak egy sor szabályt, ami azonban különösen nehéz lesz olyan esetekben, amikor más országból indul és máshová érkezik a repülőgép. E szcenárió szerint európai szinten egységes szabályok mentén szűnnek majd meg a vonatkozó nemzeti korlátozások. A IATA feltételezi, hogy először az Európán belüli járatok indulnak újra, ahogyan az Kínában is történt. Ott már közlekedik a belföldi járatok mintegy 40 százaléka, igaz, szerény kihasználtsággal.
A koordinált – a IATA által covid-kompatibilisnek is nevezett – intézkedések széles körű végrehajtása június közepére, majd júliusra esne. Ha késnének vagy elmaradnának, akkor a légi közlekedés sokkal lassabban támadna fel: a járatcsökkenések feltételezett aránya még további hónapokra ragadna meg a júniusi és a júliusi szinten.


