BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öreg Tjikko még látta a mamutokat 

VG | Nem a négy-ötezer éves észak-amerikai mamutfenyők a legidősebb fák, mint ahogyan azt korábban gondolták. A svédországi Dalarna provinciában található Fulu-hegyen azonosították – radiokarbonos vizsgálattal – a világ legidősebb fáját, egy 9550 éves lucfenyőt (Picea). Akkor hajthatott ki, amikor még éltek az utolsó mamutok. A gyökérzete tartotta életben a csaknem tízezer éves fenyőt, amely túlélte a múlt erős klímaváltozásait, mindig újabb és újabb ágakat hajtott, és új hajtásokat is hozott – írja az Origo. A legrégibb fenyő lényegében egy alacsony bozótost alkot, az ágak egy része szőnyegszerűen veszi körbe a kis törzset, de a látszat ellenére mindez egyetlen fához tartozik. A kutatók ősrégi lucfenyőket vizsgáltak Svédország hegyeiben, amikor ráleltek a matuzsálemre, amely létével több eddigi tudományos teóriát is megcáfolt. Például azt, hogy a lucfenyők nem lehetnek ötszáz évnél idősebbek, valamint azt, hogy Svédországnak ezen a területén körülbelül kétezer éve jelentek meg a lucfenyők. A növényt Öreg Tjikko névre keresztelték el a szakemberek.

A svédországi Fulu-hegyen azonosították a világ legidősebb fáját, egy 9550 éves lucfenyőt

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.