BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Országos szűrésben vizsgálják a koronavírusos átfertőződést

Május 1-jétől reprezentatív minta alapján több mint 17 ezer ember koronavírus-tesztjét végzik el országszerte a hazai orvosi egyetemek, az első eredmények május végére várhatók – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora egy online konferencián. A Világgazdaság információi szerint a projekt egymilliárd forintba kerül.

A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A tesztalanyokat a Központi Statisztikai Hivatal statisztikusainak segítségével választották ki, 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt a projektben az ország minden területéről, 14 év felett minden korosztályból. Az SE rektora szerint arra számítanak, hogy a meghívottak 70 százaléka fog részt venni a felmérésben, azaz nagyságrendileg valamivel több, mint 11 ezer ember. A projektbe országosan 489 település lakosai kerültek be, Budapest kerületei külön településként szerepelnek – mondta Mag Kornélia, a KSH munkatársa.

Május 1. és 14. között az ország hét régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre: háziorvosi rendelőkbe, járóbeteg-ambulanciákra és szűrőbuszokba várják azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A tervek szerint a vizsgálat követéses lesz, azaz a járvány lefolyása során még kétszer megismétlik, ám a vizsgálatok között legalább egy hónapnak el kell telnie.

A minták több mint 48,5 százalékát az SE munkatársai gyűjtik be, míg 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok. A szűrővizsgálatot az úgynevezett PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének, ugyanis ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. A vizsgálatban ezer orvos, ápoló, asszisztens és orvostanhallgató vesz részt – mondta Merkely Béla.

Az orvosegyetemek eddig 33 150 esetben végeztek PCR-tesztet, a minták 2,5 százaléka volt pozitív. Példaként említette Merkely Béla, hogy az OTP megbízásából ötezer feletti mérést végeztek, ott ötven esetben volt pozitív a teszt, de április 16. óta nem volt pozitív eset. A Molnál 7300 mérésből két pozitív esetet találtak. A rektor hozzátette: a normális élethez való visszatéréshez szükséges enyhítések csak úgy tehetők meg, ha a járványfolyamat kontroll alatt van.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.