Fékezte a járvány az AutoWallis teljesítményét
Czwick Dávid | Az AutoWallis EBITDA-ja az első fél évben 51 százalékkal, 689 millió forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – áll a vállalatcsoport tegnap kiadott féléves jelentésében. Árbevételük 38,15 milliárd forint volt az időszakban, ami enyhe, mindössze
1 százalékos csökkenés, annak ellenére, hogy az autóipart hatványozottan érintették a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatások. A teljes átfogó eredmények soron pedig 760 millió forintnál is nagyobb veszteséget mutattak ki. A társaság üzleti beszámolója kitér arra is, hogy a világjárvány hatására a szolgáltatási üzletágon belüli hirtelen drasztikus visszaeséssel szembesült az autókölcsönzés, ezt azonban a nemzetközi gépjármű- és alkatrész-értékesítés növekedése kompenzálni tudta. Ezen a soron 15 százalékos bővülést mutatott fel az AutoWallis, ez mintegy 1250 eladott új gépkocsit jelent. A cég itthon és külföldön is terjeszkedik, valamint tovább halad a tavaly meghirdetett stratégiája szerint, amely árbevétele megduplázását tűzi célul 2024-ig.
A járműipari vállalat hangsúlyozza, hogy az EBITDA soron jóval kisebb lett volna a visszaesés, ha nem szembesülnek azzal, hogy telephelyükről sorozatban lopták el a luxusautókat. A februárban feltárt autólopások majdnem 160 millióval faragtak az EBITDA-ból. Tél végén a vállalat egyik fiatal eladója 25 luxusautót csempészett ki a cég zárt parkolójából. A menedzsernek engedélye volt bármelyik autó „megmozgatására”, nem kellett igazolnia az autó használatát a biztonsági szolgálat előtt sem. Így aztán hosszabb ideig senkinek sem szúrt szemet, hogy jó pár autóval kevesebb áll a márkakereskedés telephelyén.
A 14 országban jelen lévő cégcsoport 2020-ban több akvizícióról is tájékoztatta a befektetőket. Az öt bejelentett tranzakció közül az első a legnagyobb hazai Opel-kereskedés megvásárlása volt, amelyet áprilisban a Jaguar és a Land Rover modellek magyarországi forgalmazásának megkezdése követett. Nyáron a nyugat-magyarországi Iniciál Autóházban növelte 40-ről 60 százalékra a befolyását az AutoWallis, közben pedig a nemzetközi leányvállalatai is terjeszkedni tudtak. A felvásárlások az év második felében járulhatnak majd hozzá a társaság eredményéhez, de hatásuk inkább 2021-ben lesz látható.
Az AutoWallis Budapesti Értéktőzsdén forgó papírjainak árfolyama múlt pénteken 85,5 forinton zárt, ehhez képest tegnap, a jelentés publikálását követően a kurzus szerény forgalom mellett 1,75 százalékkal csökkent, végül pedig 0,6 százalékot gyengülve 85 forinton fejezte be a kereskedést. A vállalat részvényei a járványhelyzet tetőzésekor, március 19-én 51,2 forinton érték el éves mélypontjukat, de a kurzus már tavaly év eleje óta csökkenő trendben mozog.


