C. D. | Nyolcmilliárd forintot alig meghaladó, átlag alatti forgalomban 33 697 pontra ereszkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A mindössze 4 ponttal eső pesti parkett így is felülteljesítő volt Európában: a hazai tőzsde zárásakor a frankfurti DAX 1,3 százalékos mínuszban volt, és a varsói index is majdnem 1 százalékkal került lejjebb. A magyar részvénypiac vezető papírjai közül a Richter több mint egymilliárd forintos forgalomban 0,6 százalékkal erősödött, és kevéssel a 6800 forintos ellenállási szint felett zárt. Elemzők szerint ezt a szintet elhagyva nagyobb emelkedésbe kezdhet a gyógyszergyártó papírjainak árfolyama. Az OTP papírjai mindössze 0,1 százalékkal drágultak, és ugyanekkora emelkedést értek el a Telekom-részvények is. A Mol kurzusa viszont majdnem fél százalékkal gyengült. A CIG papírjai 3,7 százalékkal estek, a biztosító közölte, hogy a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 400 ezer CIG-törzsrészvényt vásárolt, és ezzel átlépte az 5 százalékos tulajdoni hányadot a társaságban. A bankközi devizapiacon a forint az euróval szemben 0,2 százalékkal gyengült, a 363,4-es szinten állt tőzsdezáráskor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.