A második negyedévinél magasabb olajárak és a kicsit nagyobb marzsok is hozzájárultak ahhoz, hogy pozitív pénzügyi eredménnyel örvendeztethette meg befektetőit a BP. A BP 86 millió dolláros profittal zárta a harmadik negyedévet, ami a borús iparági környezetet és a 120 milliós veszteséget előre jelző elemzői konszenzust tekintve üdítő fejlemény. A londoni székhelyű cég nyeresége azért is pozitív fordulat, mert a második negyedévben még 6,7 milliárd dolláros veszteségről, működésének legrosszabb negyedéves eredményéről számolt be. Az árbevétel 44,2 milliárd dollár lett a harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban még 69 milliárd körül volt. A teljesítményt támogatta a harmadik negyedévben, hogy nem hajtottak végre lényeges leírásokat, illetve hogy a korábban regisztráltnál magasabban és stabilabban alakultak az olajárak: 42,94 dollár volt a Brent ásványolaj hordónkénti ára. A második negyedévben jóval alacsonyabb, 30 dollár körül volt az ár, de mindkét időszakban messze a tavaly szeptember végén mért 62 dolláros szint alatt volt. A vállalat egyébként 2021-re vonatkozóan a Brent hordónként 50 dolláros árával számol gyorsjelentésében.
A BP az olajfinomítást tekintve 6,2 dolláros marzs mellett működött, ez az érték némileg magasabb, mint a megelőző negyedévben volt. Az üzleti beszámolóban ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az üzemanyagok iránti alacsony kereslet továbbra is nyomás alatt tartja az árréseket. Nem várnak jelentős élénkülést a kereslet oldalán, és úgy látják, hogy az üzemanyag-fogyasztás továbbra is mintegy 15 százalékkal marad el a járványhelyzet előidézte krízis előtti szintektől. A forgalomcsökkenés miatt a légi közlekedés üzemanyag-fogyasztása 60 százalékot zuhant szeptember végéig a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva.
Az olajszektor cégeinek általános értékcsökkenésére a BP jelentős szervezeti átalakítással reagál. Ennek keretében az olajvállalat akár tízezer embert, de teljes alkalmazotti állományának legfeljebb a 15 százalékát utcára teheti a következő negyedévekben. Eközben 2030-ig hússzorosára tervezi növelni a megújulóenergia-kapacitását. Az elektromobilitás terén is dinamikusan terjeszkedik, globálisan máris 8500 (elektromos autók töltését szolgáló) töltőpontból álló hálózattal rendelkezik, és a bővítés is szerepel a stratégiai célok között, például Németországban is száz töltőpontból álló hálózatot telepíthet egy éven belül.
Thomas Adolff, a Credit Suisse elemzője a Reutersnak úgy értékelt, hogy a BP a rendkívüli makrokörnyezet ellenére erős teljesítményről számolt be. A cég részvényeseinek is hasonló volt az első reakciójuk, ugyanis nyitás után majdnem 3 százalékkal drágultak az olajtársaság londoni tőzsdén jegyzett papírjai, délutánra azonban már 2 százalékos mínuszba csúsztak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.