A korábbi évek eredményei alapján a HungaroControl közel 10 százalékos forgalomnövekedésre számított 2020-ban, ám a koronavírus kapcsán kialakult helyzetben április 12. már több mint 90 százalékos csökkenést hozott éves összevetésben – közölte a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója, Szepessy Kornél az AIRportal.hu-nak adott interjúban. Május végén ugyan megindult a visszarendeződés, ám augusztus közepén elakadt, és ősszel újabb lejtmenet kezdődött, amely még ma is tart. Ráadásul a légitársaságok nem vagy csak késve fizetnek a HungaroControlnak, amely így a 2020-as évre tervezett költségeinek legfeljebb a felét szedheti be, és alulfinanszírozottá válik.
Fontos beruházások azonban nem késhetnek. Az egyik legnagyobb idei fejlesztés a hazai légi forgalmi irányítás lelkének tekinthető MATIAS rendszer, valamint a Frequentis hangkommunikációs rendszer korszerűsítése, amelynek során 2021. április 15-re lecserélik e rendszerek hardvereit, frissül a használt légi forgalmi irányítási szoftver, és korszerűbbek lesznek a légiirányítók munkaállomásai. Az interjúban említett rendszer korszerűsítésének múlt évi indításáról szóló, tavaly októberi közleményében a társaság azt is ismertette, hogy a légi forgalom irányításához szükséges szoftvereket a francia Thales frissíti, a korszerűsítés során 55 munkaállomás újul meg, több mint 500 kilométer vezetéket és több ezer hardverelemet cserélnek ki. A fél évig tartó munka idején a légi közlekedés biztonságáról a 2015 óta szükséghelyzeti központként működő, másik irányítóteremből gondoskodnak a HungaroControl szakemberei.
A következő öt évre tervezett fejlesztések ütemezését azonban át kell nézni az AIRportal.hu cikke szerint. Ha a koronavírus elleni vakcina hatásosnak bizonyul, és megindul a piaci visszarendeződés, a HungaroControl jövőre a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számolhat a vezérigazgató várakozásai szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.