Világgazdaság

Hatalmas üzletet szerzett a Tungsram

Ettől az évtől várja új tevékenységi köreiben az átütő üzleteket a Tungsram Operations, amely tavaly számos közvilágítási tendert nyert meg a Közel-Keleten – mondta a Világgazdaságnak Boncz Gábor, a társaság vezérigazgató-helyettese.

 

Hogyan zárta 2020-at a Tungsram Operations?

A tavalyi Covid-pandémia az egész világon cégek százezrei­nek okozott sokkot az értékesítésben és a gyártásban, és az igények is kiszámíthatatlanabbak lettek. A Tungsram sem volt kivétel:

a 2020-as 71,5 milliárd forintos értékesítésünk 8 százalékos forgalomcsökkenésnek felel meg, ha a forintgyengülés hatását figyelmen kívül hagyjuk. A világjárvány leginkább az autólámpa-gyártó ágazatunkat érintette, amelynél dollárban 2019-hez képest 29 százalékos volt a visszaesés, míg a general lighting (általános világítástechnika) üzletágban, szintén dollárban, 16 százalékos.

Érdekesség, hogy a járvány az észak-amerikai értékesítésünkre éppen ellenkezőleg hatott, mert az otthoni fogyasztás növekedése miatt partnereink révén 5 százalékkal nőtt az eladásunk. Adózott eredményünk azonban a járványhatás következtében 7,5 milliárd forint veszteség lett. Jó hír ellenben, hogy működni látszik a stratégiánk, amit már a 2021-es első negyedév is tükröz, ugyanis ebben az időszakban már teljesítettük kitűzött értékesítési terveinket. Épp a napokban kaptuk a hírt az autólámpa-csapattól, hogy sikerült egy nagyobb, többéves üzletet megkötni, tehát a kilábalás jelei is mutatkoznak. Persze a Covid-hatás még velünk van, és velünk lesz: a világproblémává vált csiphiány a mi LED-es termékeinket is érinti, nem is beszélve azokról a kihívásokról, amelyekkel a logisztikánk szembesült a konténeres szállítások fennakadásai miatt.

Mely területeken és mennyit sikerült megtakarítani a járvány kedvezőtlen hatásainak mérséklésére?

A munkahelymegtartó akciótervnek nevezett intézkedés keretében tavaly három hónapig 20 százalékkal csökkentettük a szellemi munkavállalók fizetését, nem volt béremelés, és a cafeteriakifizetések egy része is elmaradt. Állami támogatásokat is igénybe vettünk, így a Kurzarbeitet és a k+f-állomány megtartásának támogatását, ami nagyban segítette a munkaerő megőrzését. Erős költségtakarékosságot vezettünk be az egész cégnél a működés takarékosabbá tételével – ezt szerintem minden komolyabb vállalat megtette a világon 2020-ban.

A működési költségek lefaragásával 18 százalékos költségmegtakarítást tudtunk elérni.

Hogyan teljesítettek az új üzletágak, tevékenységek (vilá­gí­tási projektek, agritech, okos­városszoftver, beltéri navigáció)? Az egészségügyi piaci megjelenés mennyiben ellensúlyozta a világítótestek piacán elszenvedett kiesést?

Az idei év második felétől vár változást a cég. A korábban már meghirdetett és most is érvényes stratégiánk szerint két év múlva már csak bevételünk 50 százaléka származik a világítástechnikából, amelyről 125 éve ismertek vagyunk.

A forgalom másik fele az új ágazatokból származik. Ilyen a teljes világítási felújítást és energia-korszerűsítést végző solution ágazat, a beltéri növénytermesztésben máris világszínvonalú az agritech vagy a lámpagyártásban szerzett tudást kamatoztató high tech alkatrészek és szolgáltatások üzletág.

Ezek alakuló sikertörténetek máris számos ígéretes mérföldkővel, ám átütő üzleti eredmények az idei évtől várhatók. A 2020-as árbevételünk 20 százaléka már az új üzletágakból származott. Az alkatrészek üzletág például jelentősen átalakította portfólióját, bevételének 70 százaléka már nem a világítástechnikai megoldásokból származik. Egészségügyi portfóliónk a Covidra adott válasz, mivel friss üzletág, felfutási szakasza még nem tudja ellensúlyozni a tradicionális lámpák iránti kereslet számottevő csökkenését.

Milyen eredmények születtek a megcélzott közel-keleti terjeszkedés terén?

A Közel-Kelet a Tungsram önállóvá válása óta az egyik legfontosabb célpiacunk, mivel a régió sok országában ismerősen cseng a Tungsram név. Abu-Dzabiban céget alapítunk, és a beltéri mezőgazdasággal kapcsolatos megoldásainkról folytatunk tárgyalásokat. Több nagyobb kültéri világítási tendert is megnyertünk a régióban, ezek közül az utolsó projektet is hamarosan befejezzük, tehát ez is optimizmusra ad okot. Stratégiánk egyik fontos eleme, hogy folyamatosan kutatunk, tájékozódunk a régióban – ahogyan a világon máshol is –, hogy hol mutatkozik olyan óriásberuházás vagy regio­nális infrastruktúra-fejlesztési szándék, ahol szerepet kaphatnak az adatvezérelt megoldá­saink. Olyan országokat keresünk, amelyek régiós központnak számítanak. A Tungsram egyébként disztribúciós hálózata révén száz országban aktív, de ez másfajta jelenlét, hiszen sok helyen előnyben részesítik a hazai gyártást, a helyi hozzáadott értéket, ezért helyi céggel jobbak az esélyeink.

Tavaly teljesen lezárult a leválás a GE-ről?

Igen, lezárult, és hadd mondjam el, hogy ez a folyamat példa nélküli a hazai gazdaságban: önállóvá válni az egyik legnagyobb globális nagyvállalat részlegéből hatalmas feladat volt. Elsőként pénzügyi rendszereinket függetlenítettük, majd informatikai rendszereink többi részét tettük önállóvá. Az IT-csapat páratlan munkát végzett.

Melyek a fő idei fejlesztési, beruházási tervek?

A Tungsram a jelen legfontosabb kihívásaira keres válaszokat: élelmiszer-ellátás és -biztonság, alacsonyabb energiafelhasználású, élhető környezet, valamint fertőzésmegelőzés – röviden ezt hívjuk emberi jóllétnek. Jó példa minderre az egy hónapja átadott vertikális farmunk, amely olyan értelemben az első Közép-Európában, hogy kutatási céllal jött létre az ITM támogatásával.

Erre építve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közös kutatóintézetet és kihelyezett tanszéket hozunk létre, hogy összekössük a kutatás-fejlesztést a piacképes innovációval.

Az itt születő közös kutatásokat – amelyeket más egyetemekkel is végzünk – képesek vagyunk globálisan piacképes termékekké és szolgáltatásokká formálni. A vállalat az innovatív örökségére, a technológiai és anyagismereti know-how-jára is épít: tudásunk korszerű, ellátási láncunk pedig világszínvonalú. Ezáltal a Tungsram az analóg termékek felől az adatvezérelt megoldások felé mozdult el. Egyre többször kulcsrakész vagy end-to-end megoldásokat kínálunk világítás-korszerűsítési és smart területeken, olyannyira, hogy alternatív finanszírozási módszereket is tudunk társítani mindehhez.

Elmélyítjük a kapcsolatokat a körülöttünk szerveződő startup- és kkv-közösséggel is.

Még hadd említsem meg, hogy az idén 125 éves a Tungsram, amelyet 1896-ban, a millennium esztendejében alapítottak, és 120 éve települt Újpestre, ahol jelenleg is áll a központunk. Mindennek szolid megünneplésére is készülünk, inkább az év második felében.

[enews_gallery id='3742072']

A képre kattintva megnyílik a galéria.

Boncz Gábor Tungsram