Közélet

Oltópont lehet a Tungsram gyáraiból

A 3600 főt foglalkoztató cég öt gyárat üzemeltet Magyarországon.

Dolgozói egészségének érdekében mind az öt gyárát felajánlotta oltópontnak a magyarországi székhelyű technológiai szolgáltató Tungsram Group.

– derül ki a vállalat közleményéből.

A 3600 főt foglalkoztató cég öt gyárat üzemeltet Magyarországon: Budapesten (ahol a vállalat központja is található), Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A vállalat vezetése nemrégiben kéréssel fordult a telephelyeken illetékes kormányhivatalokhoz, amelyben oltópontnak jelentkezett a COVID-19 vakcinálási kampányban.

Négy gyár esetében még várjuk a pozitív választ, ám a Hajdú-Bihar megyei kormányhivataltól jelezték: segíthetjük az országos oltási kampányt a 336 főt foglalkoztató hajdúböszörményi gyár oltóponttá válásával – mondta Joerg Bauer elnök-vezérigazgató.

Fotó: Tungsram

Hozzátette, hogy

„a Tungsram dolgozóinak egészségét a világjárvány előtt is kiemelt fontosságúnak tartottuk, tavaly óta pedig extra erőfeszítéseket is tettünk mind az egészségvédelem, mind a tájékoztatás terén.

Nagyon örülünk a pozitív elbírálásnak, hogy a magunk eszközeivel mi is hozzájárulhatnánk azon erőfeszítésekhez, amelyet az egészségügy és a kormányzat tesz a COVID-19 visszaszorításáért és az oltakozási kedv növeléséért.”

A megvalósulás lehetőségeiről csak most kezdődik az egyeztetés, ám a feltételek között szerepel, hogy csak az országos rendszerben regisztrált munkatársakat lehet beoltani a telephelyen, és az oltó orvos végezheti a szükséges adminisztrációt.

A Tungsram arcvédő pajzsokat is gyárt, ezekből többször adományozott kórházaknak és az Országos Mentőszolgálatnak.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek