Az arany története több ezer évre nyúlik vissza az emberiség történelmében. Értékét igazából adja, hogy értékesnek tartják az emberek, de érdekes, hogy a korai civilizációkban egymástól függetlenül mindenhol kiemelt szerepe volt ennek a fémnek. Ezt jobbára kiváló tulajdonságainak köszönheti. Szinte semmivel nem lép reakcióba, és tartósabb, mint más fémek. Kellőképpen ritka ahhoz, hogy nem lehessen beteríteni vele a földet, de azért van belőle annyi, hogy a globális gazdaság egyik legfontosabb eszköze legyen. Könnyű megmunkálni, illetve a szépsége is a kezdetektől vonzotta az embereket.

Fotó: Maxx-Studio / Shutterstock

Az arany esetében a globális forgalom több mint felét az ékszeripar adja, ezt az állami készletek követik és van egy kisebb szegmens is, az ipari felhasználás. Az Aranypiac Kft. ügyvezetője, Schmidt Kálmán elmondta, hogy jelenleg a legnagyobb kereslet a távol keleti országokban van az aranyra. Kína és India a legnagyobb felhalmozó, ami a szekértő szerint pusztán abból fakadt, hogy ez a két legnépesebb ország. Indiában olyan fontos szerepe van az aranynak, hogy a mezőgazdaságban sokan miután túladnak a terményükön a befolyó összeget aranyba fektetik, amit ékszerként magukon hordanak. Gyakorlatilag a tetükön hordozzák a pénztárcájukat.

Fotó: Péller András / VG

Kína nem csak a legnagyobb felvásárlója az aranynak, hanem a legnagyobb kitermelője is. Oroszország is az egyik legnagyobb termelője a fémnek. Moszkva tetemes aranyat halmozott fel az elmúlt évtizedekben, amivel még a háborús miatt kivetett szankciók hatásait is stabilizálni tudná, illetve a rubelnek is erős támaszt adhat. Valószínűleg az állam a legtöbb aranyat az országban található kitermelés felvásárlásával intézte. 

Bajban az Oroszországban működő aranybányák

A londoni székhelyű Petropavlovszk aranybányacég nem adhatja el az aranyát kizárólagos vevőpartnerének, a Gazprombanknak, hiszen az brit szankciók alá került.

Schmidt Kálmán szerint a jövőben, ahogy a jelenleg aktív források egyre apadni fognak, ismét Afrikára terelődik majd a figyelem. Dél-Afrika alatt rengeteg mélyen megbúvó aranykészlet van, amit jelenleg ugyan még túlságosan drága a felszínre hozni, de ami késik nem múlik.

Egy itteni bánya akár 5 kilométerre is lenyúlhat a föld mélyébe.

Fotó: Shutterstock

Bár a legtöbb aranyat keleten bányásszák, a megmunkálása Európában történik. A világ legjelentősebb arany feldolgozója Svájc, ahová a világ minden tájáról érkezik a nyers arany.

Az elmúlt években több elmélet is született arról, hogy a kriptodevizák átveszik az arany szerepét a globális kereskedésbe. A fontosabb kriptopénzek értéke az egekben van és több befektető is átpártolt hozzájuk. A digitális arany végül nem szorította ki a piacról a sárga nemesfémet, de az még a jövő zenéje, hogy a két eszköz miként fog megférni egymás mellett.

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast