Az Egyesült Államok és Kína közötti vámszünet esetleges meghosszabbítása nem lesz végleges, amíg Donald Trump elnök nem bólint rá a megállapodásra – mondta Scott Bessent pénzügyminiszter a CNBC-nek.
A megjegyzések azután hangzottak el, hogy a két ország vezető kereskedelmi tisztviselői befejezték a svédországi Stockholmban folytatott tárgyalásaikat. Bessent szerint a két fél álláspontja egyre finomodik, de konkrét részleteket nem árult el az egyeztetésről.
Mint ismert, az Egyesült Államok április elejétől kölcsönös vámrendszert vezetett be a világ szinte összes országa és területe ellen, Kína esetében a Trump-adminisztráció vámjai elérték a 104 százalékot, majd tovább emelkedtek 145 százalékra, miközben Kína válaszul a vámokat 125 százalékra emelte.
Mindkét ország kölcsönös exportkorlátozásokat vezetett be, például Peking korlátozta a ritkaföldfémek exportját. Ugyanakkor 2025 májusban a két ország megállapodott abban, hogy 90 napra eltörlik az egymás áruira kivetett sápok nagy részét, és folytatják a kereskedelmi tárgyalásokat.
Washington 30 százalékra csökkentette a kínai árukra kivetett alapvámot, míg a távol-keleti ország 10 százalékra mérsékelte az amerikai áruk vámját. Ez a megállapodás augusztus 12-én jár le.
Vámmentes kávé és kakaó jöhet: Trump új kereskedelmi terveket mutatott be
Kivételt kaphatnak a trópusi termékek az amerikai vámok alól, ha az exportáló országgal kereskedelmi megállapodás születik – közölte a kereskedelmi miniszter. Az új szabály első nyertese Indonézia lehet, ahol a kávé és kakaó termelése fellendült, de Brazília komoly veszteséget szenvedhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.