Húsz százalékkal zuhannak a csütörtöki kereskedésben a londoni tőzsdén jegyzett Petropavlovszk aranybányacég részvényei. A társaság azután került bajba, hogy az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be a bányavállalat kizárólagos vevőpartnerével, a Gazprombankkal szemben, eddig ez a pénzintézet vásárolta fel a cég által kitermelt aranyat.

A pénzintézet azonban március 24-én bekerült a brit szankciók hatálya alá. A vészharangokat már másnap elkezdte kongatni a társaság, jelezve, a szankciók miatt egyszerűen lehetetlenné válik a kitermelt arany értékesítése. A helyzet azóta annyira súlyossá vált, hogy a Petropavlovszk menedzsmentje válságforgatókönyv elkészítésére kérte fel az AlixPartners nevű tanácsadó céget.

Fotó: VYACHESLAV OSELEDKO / AFP

A lehetőségek azonban korlátozottak, valószínűleg nem kerülhetők el a drasztikus lépések, vagyis a leányvállalatokban lévő eszközök mihamarabbi értékesítése. Egyelőre nem világos, hogyan zárul a szerkezetátalakítás, és mire számíthatnak a vállalat hitelezői.

A szankció kihirdetése átrendezte a tulajdonosi viszonyokat, már másnap egy nagyobb Petro-részvénycsomag cserélt gazdát: Szergej Szudarikov, a szintén szankcionált moszkvai Kreditbank résztulajdonosa 29 százalékos részesedést szerzett a bányatársaságban a főtulajdonos Konsztantyin Sztrukovtól, aki villámgyorsan kiszállt a cégből (ő az UGC aranybányacég tulajdonosa is egyben).

Az FTSE-250 indextag Petropavlovszk jelenleg kétségbeesetten keres új vevőket az aranyára, ehhez azonban szüksége lenne a kizárólagos felvásárló, a Gazprombank felmentvényére is. Nem biztos, hogy megkapja a cég, bár a banknak is érdeke lenne a rendezés: a bányavállalatnak van egy 200 millió dolláros hitele is a Gazprombanknál, de a szankció miatt ennek kamatait sem törlesztheti (a múlt hónapban egy 560 ezer dolláros kamatfizetést halasztottak). Segíthet a probléma rendezésében, hogy most különösen jól teljesít az aranypiac, egy uncia jegyzésára a 2000 dollárt közelíti.

Fotó: IGOR AGEYENKO / AFP

Közben Oroszország a hírek szerint olyan törvényt készít elő, amely bűncselekménynek minősítené, ha az érintett vállalatok – külföldi szankciók miatt – nem hajlandók helyi cégekkel üzletelni. „Ha ilyen törvényt hoznak, az igazgatóság nem tudja biztosítani, hogy leányvállalatai megfeleljenek az oroszországi szabályozásoknak” – közölte a Petropavlovszk.

A céget Peter Hambro Mining néven alapították, székhelye Londonban van, a bányászati tevékenységet pedig kizárólag Oroszországban végzi. A árfolyama a háború kitörése óta 83 százalékkal zuhant.