BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamburgban nem nézik jó szemmel a dízelautókat

A légszennyezettség miatt korlátozást vezetnek be az Euro 6-osnál régebbi dízelüzemű járművek használatára május végétől Hamburgban - jelentette be szerdán a tartományi rangú német nagyváros környezetvédelmi hatósága.

A hatóság közleménye szerint az Altona nevű városrészben vezetnek be korlátozást, május 31-től két útszakaszon, nagyjából 2,2 kilométer hosszúságban.

Az egyik, 580 méteres szakaszról valamennyi járművet kitiltják, amelynek dízelmotorja az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású,

a másik, 1,6 kilométeres szakaszról pedig az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő teherautókat tiltják ki.

Korlátozzák a régebbi dízelüzemű járművek használatát Hamburgban
Fotó: AFP/Daniel Bockwoldt/DPA

Ez az első németországi korlátozás a dízelüzemű járművek használatában, amióta a szövetségi közigazgatási bíróság egy februári döntésével lehetővé tette, hogy kitiltsák az ilyen járműveket a szennyezett levegőjű városokból.

A bírósági döntés több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, a motor átalakítása a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.