Zöldgazdaság

A jó sörnek is búcsút inthetünk, ha nem vigyázunk vizeinkre

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza.

A sörkészítésnek számos fázisa és alkotóeleme van, de minden a jó minőségű vízzel kezdődik. Ennek hiányában tehát könnyen lehet, hogy kedvenc sörünk is eltűnik. Ezt szeretné elkerülni az a 100 szervezet, akik egy közös kampány keretében hallatják hangjukat Európa-szerte.

A WWF és partnerei által indított kampány célja, hogy az Európai Bizottság a felülvizsgálat során megtartsa a Víz Keretirányelvet (VKI), amely Európa vizeinek védelmét és állapotuk aktív javítását írja elő – beleértve a folyókat, tavakat, vizes élőhelyeket és a talajvizet.

A kampány a sör jövőjét boncolgató provokatív forgatókönyvvel igyekszik az EU állampolgárainak figyelmét felkelteni, hogy vegyenek részt az Európai Bizottság társadalmi konzultációjában a VKI kapcsán, amely mostantól 2019. március 4-ig tart. Az állampolgároknak ez az egyetlen lehetősége és eszköze arra, hogy hallassák a hangjukat, és támogassák ennek az erős és hatékony szabálynak a megtartását.

Fotó: AFP

Bár a kampány által felvázolt forgatókönyv extrémnek tűnik, a sörfőzők valóban aggódnak az európai vízminőség jövőjéért. Ezért egy közös állásfoglalást adtak ki, amelyhez

a hazai sörfőzdék közül idáig a Csupor, a Jótékony Share és a Hedon csatlakozott.

Az állásfoglaláshoz eddig csatlakozó 17 cég és két szövetség tisztában van vele, hogy a minőségi sörkészítés vízforrásaink védelmétől és fenntartható kezelésétől függ, ezért a VKI megtartását támogatják.

Az EU tagállamai az elmúlt két évtizedben nem foglalkoztak a VKI megvalósításával, és nem helyeztek elegendő hangsúlyt vizeink védelmére. Most pedig a beavatkozások felgyorsítása helyett a szabályozás gyengítése került napirendre – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. Hozzátette, a víz mindannyiunk közös ügye és természeti erőforrása, ezért össze kell fognunk, hogy megvédjük a Víz Keretirányelvet, amely biztosítja az európai vizek jövőjét.

Fotó: AFP/Marius Becker/dpa

Az édesvízi ökoszisztémák a legveszélyeztetettebbek bolygónkon, és ez Európában sincs másként.

  • Vizeink 60 százaléka rossz egészségi állapotban van,
  • hazánkban pedig a felszíni vizek kevesebb, mint 20 százalékának jó az ökológiai állapota.
  • Számos oka van annak, hogy idáig jutottunk: többek között a gátak építése, a természetromboló fejlesztések és a nem fenntartható mezőgazdaság is állandó állapotromlást okozott.

    A VKI elfogadásával a tagállamok 2000-ben kiálltak amellett, hogy ezt a folyamatot megállítják, és vizeinket jobb állapotba hozzák legkésőbb 2027-re. A szabályozás hatékony keretet ad erre, de ha el akarjuk érni a 2027-es célokat, a tagállamoknak jelentős lépéseket kell tennie és forrásokat kell biztosítania ennek érdekében.

    Az eredmények azonban váratnak magukra, sőt, a szabályozás gyengítése került látómezőbe.

    A kampányt vezető szervezetek kifejezték, hogy kétségkívül a VKI a megfelelő eszköz arra, hogy megvédjük és helyreállítsuk Európa vizeit. Az EU tagállamok kormányainak nem lenne szabad ennek gyengítéséről beszélni, helyette támogatni és megvalósítani kellene a VKI által előirányzottakat. A kampányon keresztül az állampolgárok segíthetnek a vizeink védelméért folytatott harcban.

    vízminőség környezetvédelem wwf Víz Keretirányelv sör
    Kapcsolódó cikkek