BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU-s minősítésű vágóhidat árulnak félmilliárdért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Pélyen működő vágóhíd 8 órában 400 sertés és 40 szarvasmarha feldolgozására alkalmas.

A Hajdú Gabona Zrt. 2004-ben azzal a szándékkal vásárolta meg a Hajdú Hús Zrt.-t, hogy a tulajdonában lévő pélyi kisvágóhidat az uniós csatlakozás időpontjára felújítsa, korszerűsítse, működéséhez, a telephely engedélyhez az európai uniós jóváhagyást megszerezze – olvasható a cég közleményében. A vágóhíd (mely hosszú éveken keresztül sertés- és marhavágással foglalkozott, napjainkban pedig a kolbász- és a szalonnagyártás a fő profilja) most eladósorba került, 550 millió forintot kérnek érte. A „miért”-ről Dr. Lakatos Zoltán, a debreceni székhelyű Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt.

„Annak idején a Hajdú Gabona a Hajdú Hús Zrt.-ben tőkét emelt, és jelentős ráfordítással korszerűsítette a kisvágóhidat. A felújítás kiterjedt az üzemi épületek, valamint a technológia korszerűsítésére; beépítettünk egy magaspálya-rendszert, ami sertés, szarvasmarha, ló, juh és strucc vágására egyaránt alkalmassá tette a létesítményt. Rozsdamentes berendezések, mélyhűtő tárolók, gyorsfagyasztók, füstölőkamrák, a gyártáshoz szükséges technológia, vágóállat fogadására alkalmas karám, a kamionforgalomhoz alkalmas térbeton, kamionmosó, illetve a készterméket kiszállító saját hűtőtartályos teherautópark garantálja az új tulajdonos számára az üzemszerű működést. No és persze az, hogy az azóta eltelt időszakban a technológiát folyamatosan felújítottuk, garantálva a szinten tartó állagmegóvását” – sorolta a „portéka” főbb ismertetőjegyeit Lakatos Zoltán.

Fotó: VG

A Hajdú Gabona szeretne csak a malomipari tevékenységére koncentrálni, továbbá érdekeltségi köréhez sem sertés-, sem szarvasmarha-telepek nem tartoznak már, ezért döntöttek a tulajdonosok a ma is üzemelő pélyi vágóhíd eladása mellett – tette hozzá a cég elnök-vezérigazgatója.

Kolbász és szalonna

A társaság fő tevékenysége a húsfeldolgozás és -tartósítás, melynek keretében korábban hasított félsertéseket és negyedelt marhát állítottak elő, manapság azonban a késztermék-gyártásra fókuszálnak. Ez füstölt kolbász, füstölt szalonna, illetve csemege szalonna készítését jelenti.

Napi 8 órás munkarendben 400 sertés és 40 szarvasmarha vágására, valamint heti 15 ezer kilogramm kolbász és heti 5 ezer kilogramm szalonna gyártására alkalmas az eu-minősítésű vágóhíd, mely az említett árumennyiségekhez a hűtőkapacitás is rendelkezésre áll

– utalt az üzem paramétereire a vezérigazgató.

Fotó: VG

Hozzátette, hogy az igényesen kialakított telep infrastruktúrája teljeskörűen kiépített, ott helyi és környékbeli dolgozókat foglalkoztatnak, saját szállítójárműveik vannak és a rakodás, valamint a parkolás is megoldott. Az árbevétel az elmúlt években elérte az 500 millió forintot, melynek kétharmada a kolbász értékesítéséből származik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.