Agrár

A tavaszi munkák mindössze harmadát tudták elvégezni

Nem kedvezett a tél végi és kora tavaszi időjárás a mezőgazdasági munkáknak.

Nem kedvezett a tél végi és kora tavaszi időjárás a mezőgazdasági munkáknak, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint a hűvös időben a készültségi állapot elmaradt az előző évitől: akkor a tervezett munkák közel 60 százalékát végezték el április közepéig, míg

idén a tavaszra ütemezett vetéseknek csupán 34,1 százalékán vannak túl az agrártermelők.

A zöldségfélék vetése 34,1 százalékon állt, a gabonafélék vetési állapota országosan 25,8 százalékos készültséget mutatott – utóbbi egy évvel ezelőtt már közel 54 százalékos készültséget mutatott.

A mezőgazdasági munkák helyzetét felmérő operatív jelentések szerint 2021-ben a tavaszi vetésű szántóföldi növények tervezett vetésterülete 2,04 millió hektár körül alakul, ami szinte teljesen megegyezik az egy évvel ezelőtti tervekkel.

Az időjárási hatásokról azt írja az AKI, hogy a tél végi melegebb időjárási viszonyok mellett a csapadék mennyisége is megfelelő volt, igaz jelentős területi különbségek alakultak ki. A koratavaszi időszak viszont már erősen aszályos volt, így az ebből adódó vízhiány nagyon lelassította a növények fejlődését. Áprilisban sok hűvös nap volt, helyenként fagyott is, az alacsony talajhőmérséklet pedig kedvezőtlenül hatott a mezőgazdasági munkák végzésére.

Nehezítette a termelők helyzetét, hogy az enyhe tél kedvezett a kártevők és kórokozók túlélésének, így növényegészségügyi problémákkal is jelentkeztek. A talajlakó kártevők kártétele jelentősen megnőtt, ezért szükség volt a vegyszeres védekezésre.

Fotó: Patrick Pleul / dpa-Zentralbild / ZB

A tavaszi vetésű gabona tervezett vetésterülete 1,13 millió hektár, ebből április 16-ig 293 ezer hektáron végeztek a vetéssel. A legelőrehaladottabb állapotban Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében voltak a vetések, itt az elvégzett munkák aránya több mint 50 százalékon, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében 8,2, illetve 13,2 százalékon állt.

Kukoricát az előzetes jelzések szerint 994,7 ezer hektáron vetnek a gazdálkodók, akik április közepéig alig a tervezett terület negyedén, 232,8 ezer hektáron végeztek a munkával – bár a szakmabeliek állítják, hogy így sincsenek késésben a vetéssel.

A tavaszi árpa 32,2 ezer hektárnyi és a tavaszi búza 8,3 ezer hektárnyi tervezett vetésterületén a gazdák szinte teljes egészében végeztek az előirányzott munkákkal.

A napraforgó tervezett vetésterülete 650,1 ezer hektár, a gazdák 313,1 ezer hektáron, a terület 48,2 százalékán végeztek a vetéssel. A cukorrépa területe 12,3 ezer hektár lesz, melynek 80,1 százalékát vetették be április közepéig. A burgonya 2021-ben tervezett vetésterülete 8,7 ezer hektár körül alakul, és április közepéig a vetés 52,3 százalékát fejezték be.

A zöldségfélék vetésterülete várhatóan 54,2 ezer hektár lesz, melynek közel 35 százaléka Hajdú-Bihar megyében található.

A csemegekukorica előirányzott vetésterülete 27,6 ezer hektárt, a zöldborsóé 17,7 ezer hektárt tesz ki. A görögdinnye és tökre oltott dinnye tervezett összes vetésterülete 3,9 ezer hektár, ami főként az alföldi régióra koncentrálódik. A jelentések szerint a vetés 14,6 százalékát fejezték be április közepéig.

napraforgó tavaszi fagy gabona gabonafélék Agrárközgazdasági Intézet tavaszi munkák termőterület kukorica mezőgazdaság zöldségfélék mezőgazdasági munkák növénytermesztés
Kapcsolódó cikkek