Agrár

Újabb öt pályázat érkezik a Vidékfejlesztési programba

Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg a minisztérium a Vidékfejlesztési programban, többek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére.

Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére -mondta Feldman Zsolt kedden Budapesten.

  • A pályázatokból a precíziós gazdálkodásra átállás támogatására 100 milliárd forint,
  • az élelmiszer-feldolgozók fejlesztésére – két külön felhívásban – 200 milliárd és 50 milliárd forint,
  • illetve a gombatermesztés támogatására 20 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá a kertészeti üzemek gép- és eszközbeszerzésére is lehet támogatást nyerni.
  • Fotó: Shutterstock

    Az államtitkár hangsúlyozta: azt várják, hogy a forrásoknak köszönhetően a 2027-ig tartó támogatási ciklus végére a magyar mezőgazdaság termelékenysége elérheti a régi európai uniós országok termelési szintjének kétharmadát a jelenlegi 44 százalékról. Szintén a várakozások között említette, hogy a programok segítségével 2027-ig sikerül végrehajtani a teljes magyar élelmiszeripar modernizációját és megteremteni a precíziós gazdálkodásra átállás feltételrendszerét.

    támogatás újabb gazdálkodás Feldman Zsolt agrárium mezőgazdaság Államtitkár Agrárminisztérium pályázat
    Kapcsolódó cikkek