A nyerstej egy kilogrammra vetített országos termelői átlagára júniusban 160,54 forint, ami a fehérjetartalom 0,03 százalékpontos és a zsírtartalom 0,06 százalékpontos romlása, valamint az alapár 6 százalékos emelkedése mellett azt jelentette, hogy 

egy hónap alatt 6 százalékkal, éves összevetésben pedig 47 százalékkal növekedett a felvásárlási ár

– közölte piaci jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Eközben csökkent a felvásárolt mennyiség: júniusban az előző havi mennyiségnél 6, az egy évvel korábbinál pedig 4 százalékkal volt kevesebb. Az AKI korábban közölte azt is, hogy tejhasznú tehéntartás támogatására az első negyedévben 2,2 milliárd forintot fizettek ki. 

Tehenészet avatás
Fotó: Löffler Péter

A nyers tej kilogrammonkénti kiviteli ára 184,01 forint volt 2022 júniusában, az előző havihoz képest 8 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva pedig 84 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 15 százalékkal meghaladta a termelői átlagárat. Eközben az előző év júniusához képest jelentősen, 30 százalékkal csökkent a nyers tej kiszállított mennyisége. 

Az AKI beszámolt a termelői és a fogyasztói árak alakulásáról is. Adataiból kiderül, hogy éves alapon a trappista sajt feldolgozói és fogyasztói ára emelkedett a legnagyobb mértékben: 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához képest 58 százalékkal nőtt a feldolgozói értékesítési ára, 

amit – a KSH adatai szerint – a kiskereskedelem egy az egyben továbbhárított a fogyasztókra, miután ugyanebben az időszakban a polcokon is 58 százalékos volt az áremelkedés. 

A feldolgozói átadási árat tekintve júniusban az előző év azonos hónapjához mérve a tehéntúró 45, a natúr joghurt és a tejföl egyaránt 43, az adagolt vaj és az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej 42-42 a kefir 41, a gyümölcsös joghurt pedig 40 százalékkal lett drágább. A 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejért 39, a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss tejért 35, az ömlesztett sajtért 32, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejért 30, míg a natúr vajkrémért 16 százalékkal kaptak többet a feldolgozók. 

A KSH adatai szerint a fogyasztói árak ugyanebben az összehasonlításban az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tejnél 38, a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL-tejnél 36 és a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejnél 6 százalékkal emelkedtek.

Az AKI nemzetközi adatokat is közölt, így azt is, hogy Németországban a nyers tej felvásárlása a 26. héten az előző hetitől 0,8, az előző év azonos hetitől pedig 1,3 százalékkal maradt el, vagyis a magyarországinál kisebb mértékű volt a csökkenés. Németországban az ömlesztett vaj értékesítési ára 2022 28. hetében az előző év azonos hetéhez viszonyítva 81 százalékkal, a sovány tejporé 58 százalékkal nőtt.