BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az olcsó eper miatt morgolódnak az európai termelők

Csak 2019-ben láthattak alacsonyabb szamócaárakat a lengyel nagybani piacokon a vásárlók, ráadásul további árcsökkenés várható. A spanyoloknál szintén lejtmenetbe kapcsoltak az árak.

A húsvéti időszak alatt tovább csökkent a köznyelvben epernek nevezett szamóca ára, és bár az árzuhanás üteme némileg szelídült, nem túlzás azt állítani, hogy mélypontot ért el – írja honlapján a FruitVeB. Az előző öt évben csak 2019-ben fordult elő hasonló helyzet, és az április elején megfigyelt árak tovább csökkentek. Az idei szezonban is komoly esély van arra, hogy a mérséklődés nem áll meg, és a jelenlegi, egy kilogrammra vetített 8–10 zlotys (735–920 forintos) ársáv még alacsonyabbra süllyed. 

Plastic,Box,Full,Of,Strawberry,Between,Bushes,On,The,Farm.
Árcsökkenés söpört végig a szamócaföldeken / Fotó: Shutterstock

Érdekesség az is, hogy ez az ársáv származásra való tekintet nélkül mind a spanyol, mind a görög, mind az albán szamócára egyaránt vonatkozik, nincsenek nagyobb különbségek a beszállító országok szerint.

A nagy szamócaexportőrök között is jól szerepelnek a görögök, a FruitVeB szerint ugyanis 

az előző év azonos időszakához képest dinamikusan nőtt a görög eper exportja az európai piacokra. 

Idén március végéig a kivitel csaknem elérte a 34 ezer tonnát, ami 10,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos periódusának mennyiségét.

Korábban a spanyol eper értékesítésének problémáiról szóltak a hírek: februárban a rothadást okozó esőzések, majd március elején egy élelmiszer-biztonsági botrány hátráltatta a szamócaeladásokat. Spanyolország legnagyobb szamócatermesztő körzetében, a nemzeti termés 97 százalékát adó Huelva környékén az esőzések nemcsak az érett, hanem a még zöld állományoknál is problémákat okoztak. Eközben azonban az árak úgy alakulnak, mintha ez a visszaesést hozó február végi időszak be sem következett volna, azaz ugyanúgy csökkennek, mint egy normál szezonban. Ráadásul az élelmiszer-biztonsági hatóság hepatitisz A-val fertőzött szamócatételeket talált, szintén még februárban, csak később derült ki, hogy marokkói importból származó tételek voltak. A spanyol eperszezon egyébként május végéig tart.

Megfejtették, ezért lesz egyre kevésbé eperízű az eper

Egy friss tanulmány egyértelmű kapcsolatot tárt fel a gombairtó szerek használata és az eper ízének romlása között.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.