Az egészségügy a rendszerváltás vesztese

Az egészségügy pénzügyi forrásainak belső összetétele drasztikusan megváltozott 1991 és 1998 között. Amíg az adóbevételekből és járulékokból finanszírozott feladatok reálértéke máig nem érte el az 1991-es szintet, a magánkiadások volumene körülbelül 60 százalékkal növekedett, ezen belül a gyógyszervásárlásoké a duplájára nőtt. Az eltelt időszak az egészségügy biztonságos működtetése, pénzügyi ellátása szempontjából alapvetően sikertelen volt, ám különböző periódusokra bontható.
Az 1991--94-es szakasz az egészségügyi közkiadások összegének jelentős, abszolút és relatív növekedésével járt együtt. Ez annál figyelemreméltóbb, mivel a magyar gazdaság nagyon kritikus időszaka volt, amely alatt a GDP nem növekedett. Az egészségügyre fordított összegek azonban igen, és ily módon a közkiadások GDP-n belüli aránya az időszak elején mért 6,5-ről 7,3 százalékra nőtt. (Emögött azonban a kiadásoknak nemzetközi összehasonlításban mérhető nagyon alacsony színvonala állt.)
1995-ben a Bokros-csomag megváltoztatta a trendet, két éven keresztül jelentősen csökken a kormányzat aktivitása az egészségügy területén, 1997--98-ra e kiadások GDP-n belüli aránya 5,6 százalékra zuhant vissza, amely nagyon alacsony közfinanszírozási hányad az Európa nyugati felében tapasztaltakkal összehasonlítva.
1998-tól az előző évek erőfeszítéseinek eredményeként új gazdasági ciklus következik, amelyet legjobban a gyorsuló gazdasági növekedés, a GDP évről évre magasabb indexe jellemez. Ez a korszak minden bizonnyal eltart a kormányzati időszak végéig. Az egészségügyi kormányzati politika azonban gyökeresen ellentétes "eredményeket" ért el. A költségvetési pénzek elosztása körüli csatákban (ideértve a OEP forrásait is) rendre vereséget szenvedett az egészségügyi adminisztráció, és ez a trend 2002-ig már nem változtatható meg. Mindezek nyomán becslésem szerint az egészségügyi közkiadások GDP-n belüli aránya 2002-re a kétségbeejtően alacsony 5 százalékos értékig csökken.
Hogyan determinálja ez a folyamat a következő kormányzat egészségügyért felelőseinek mozgásterét? A katasztrofális morbiditási és mortalitási adatok világossá teszik a jelenlegit leváltó és társadalmi felelősséggel bíró új adminisztráció számára, hogy az egészségi állapot és ezzel együtt az egészségügyi szolgáltatások rekonstrukciója, helyreállítása (és nem valamilyen körvonalazhatatlan reformszerűség) nem halasztható tovább. Ha ezt számokkal is jelezni kívánjuk, a választásokat követő első évben (mindig a választásokat követő első években van lehetőség nagy léptékű változásokra) a GDP várhatóan magas növekedésének a kétszeres növekményével kell az egészségügyi szolgáltatások rekonstrukcióját elkezdeni. Azt követően pedig évenként a gazdasági növekedést legalább egy százalékkal meghaladóan kell invesztálni a rendszerbe, annak fenntarthatósága érdekében. Mindezek a közgazdaságilag szinte a lehetetlenségig feszített elképzelések sem teszik lehetővé az elmulasztott évek, a kiesett, meg nem kapott összegek pótlását. Így 2006-ra az egészségügy közfinanszírozásból származó aránya továbbra is a fejlett Európa egyik legalacsonyabb összege lesz.
Ha 2002-től a kormányzati felelősség birtokába jutó politikai erők ezt a konfliktust azzal a politikailag rendkívül kockázatos, de közgazdaságilag nem nagyon kikerülhető eljárással akarják feloldani, amely a magánfinanszírozás további szélesítésével jár együtt, az eredmény sajnos nem lesz látványos. Az prognosztizálható, hogy mindezeknek az eszközöknek a birtokában a magyar egészségügyi kiadások dollárértéke megközelíti, de nem feltétlenül éri el az EU-hoz előttünk utoljára csatlakozó országok, Portugália, Spanyolország, Görögország 1997. évi egészségügyi kiadásait.
Hogyan lehet ebből a csapdából kitörni? Erre kellene közösen keresnünk a választ, amelyhez bizonyos irányok, technikák segítséget adhatnak. Ilyen, hogy az egészségi állapot változtatásának érdekében ki kell lépni az egészségügyi szolgáltatások keretei közül. Alapvető változtatásokat kell elérni e keretek belső szerkezetében és működési módjában, fel kell építeni az egészségpolitika új szövetségi rendszerét az életmódiparral, és meg kell szerezni a különböző politikai erők együttműködését a szükséges és lehetséges változásoknak a kormányzati ciklusokon túlnyúló biztosítására.