BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Papírja van a Revolutnak arról, hogy megbízható, ennek a magyar ügyfelek is örülhetnek

A kriptoszolgáltatásokhoz kapcsolódó fontos engedélyt kapott meg a Revolut, aminek következtében az ügyfelek jobb védelemet és nagyobb megbízhatóságot élveznek kriptoeszközeikre. A Revolut ugyanakkor közölte, hogy ez a fejlemény nem érinti a magyarországi ügyfeleket, rájuk nézve a kriptoszolgáltatásokra vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak.

A Revolut Digital Assets Europe hivatalosan is megkapta az úgynevezett MiCA-engedélyt (Markets in Crypto-Assets) a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettől. A vállalat tájékoztatása szerint ez számukra fontos lépés, az ügyfelek számára pedig jobb védelmet, átláthatóságot és hosszú távú megbízhatóságot jelent – számol be arról az Origo.

Nicosia,,Cyprus,-,December,15,,2024:,Revolut,Bank,App,Icon
Megkapta a MiCA-engedélyt a Revolut / Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Revolut: a MiCA-engedély remek dolog, de a magyarországi ügyfeleknek még várni kell

A lap felidézi, hogy idén július első napjaiban a Revolut kriptovaluta-szolgáltatásai működését azonnali hatállyal felfüggesztették Magyarországon. Az intézkedés indokaként azt jelölték meg, hogy jelenleg nem tudnak megfelelni kriptopiaci szolgáltatásaikkal a friss magyar jogszabályoknak. 

A döntés mögött egészen pontosan az áll, hogy Magyarországon 2025. július 1-jén lépett életbe egy olyan jogszabály-módosítás, mely több versenyképességi törvényt módosít. Büntetőjogi kategóriaként emeli be a hazai gazdasági jogba a kriptoeszközzel való visszaélést, valamint az arra vonatkozó jogosulatlan átváltási szolgáltatást. Utóbbi büntetési tétele akár 2 évig terjedő szabálysértés is lehet. Néhány nappal később, július közepén aztán visszállították a kriptokivét lehetőségét, de a korlátozások jelentős része továbbra is érvényben van.

A MiCA‑engedély a kriptovállalatok esetében alkalmazandó új európai szabvány. A MiCA-engedély alapján az azzal bíró cégek az EU területén határon túl is nyújthatnak például kriptoszolgáltatásokat. Magyarországon néhány tucat vállalat rendelkezik ilyen engedéllyel, a vonatkozó jogszabályok 2024. december végétől való alkalmazása az MNB feladatkörébe tartozik.

Az engedéllyel rendelkező cégeknek szigorú szabályokat kell, hogy kövessenek a fogyasztóvédelem, az eszközök átláthatósága, a kockázatkezelés és a működésbiztonság tekintetében.

A Revolut ezt az ügyféloldalon a következők szerint valósítja meg a vállalat tájékoztatása alapján.

  • Nagyobb átláthatóság: egyértelmű, ellenőrzött információkat kapnak arról, hogyan kezeli a cég a kriptoeszközeit.
  • Fokozott védelem: erős védelem a pénzeszközök és az ügyféladatok számára.
  • Megerősített fogyasztóvédelem: a MiCA egyértelmű kockázati, költség- és tokenirányítási nyilatkozatokat ír elő, amelyek segítenek a megalapozott döntéshozatalban.

Lényeges változás, hogy az engedély alapján az ügyfelek megbízásait már nem közvetítik harmadik felek felé. Ehelyett a Revolut saját tőkét használva közvetlen tranzakciókat bonyolít le, és önálló kereskedési platformjukat (Revolut X) is maguk üzemeltetik.

A vállalat tájékoztatása szerint ugyanakkor a Magyarországon élő ügyfelek esetében a kriptoszolgáltatásokra vonatkozó jelenlegi korlátozások továbbra is érvényben maradnak. 

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.