A debreceni, miskolci, egri, szegedi, pécsi és győri rádiók hallgatói már nyáron felfigyelhettek arra, hogy a helyi műsorok elemei mellett megjelent egy "kis Juventus" is. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) aztán október végén engedélyezte, hogy a hat vidéki rádiót hálózatba fogja a Juventus. Vezérigazgatója, Mark West azt mondja, hogy nem országos rádiót akarnak létrehozni, hanem helyi rádiók országos hálózatát kiépíteni.
A hálózati engedélyt azért kérték, hogy egyszerűsítsék a reklámértékesítést. A helyi rádiók némelyikével ugyanis már két éve folyt az alkalmi együttműködés, de West tapasztalatai szerint a hirdetőket nehezen lehetett rábeszélni a vidéki reklámozásra.
A Sláger Rádió vezérigazgatója mindezek hatására azt kérte az ORTT-től, hogy az csökkentse műsor-szolgáltatási díjukat. György Gábor ugyanis úgy véli, hogy a Juventus hálózati engedélyével jelentősen szűkül a rádiós piac, amely alapja volt a Sláger több mint négymilliárd forint koncessziós díja megállapításának 1997-ben. György szerint a hat vidéki rádió országos hálózatba kapcsolása egyharmadnyival növeli az eddigi piaci szereplők számát, ezért az ORTT-nek kötelessége megvizsgálni a megváltozott helyzetet. A vezérigazgató azt az érvelést sem fogadja el, hogy nem országos rádió jön létre a Juventus körül. Mint mondja, a médiatörvény értelmében országosnak tekintendő az a rádióhálózat, amely a lakosság több mint felét képes elérni, márpedig a hat vidéki rádióval a lakosság mintegy hatvan százaléka érhető el.
A Juventusnál viszont csak azt tartják lényegesnek, hogy igényük nyilvántartásba vételével számukra szabaddá vált a terjeszkedés. Ez nem igényel beruházást, csak az lesz állandó költség, hogy Budapesten és környékén lehessen továbbra is hallgatni a rádiót, egy másik jelet pedig műholdra juttatni a vidéki állomások számára. A Juventus ezt a havi milliós összeget akár már holnaptól szívesen kifizetné, de az Antenna Hungária egyelőre nem tudja megteremteni a technikai feltételeket. A Juventusnál abban bíznak, hogy az év utolsó napjaiban a hat vidéki állomáson is hallható lesz a Budapesten készített műsor egy része.
A hálózati engedély szerint hétköznap 10--14 óráig vehetik át a helyi rádiók a Juventus műsorát, a hírek kivételével. Ebben a négy órában a helyiek saját reklámjaik mellett leadják a Juventus által országosan értékesített hirdetéseket is.
Az év első hónapjában a Metromedia International Group, a Juventus Rádió tulajdonosa még azt fontolgatta, hogy telefonhálózatok fejlesztésére adja a fejét, és a profiltisztítás során megválik egyéb tevékenységeitől. Aztán mégis úgy döntöttek, hogy internet-telefon hálózataik kiépítéséhez inkább felhasználják a már meglévő rádióállomásaikat. Így végül nem csupán megtartották a Juventust, henm azon létesítették észtországi után második portáljukat.
Mark West azt mondja, hogy a Juventus hallgatottságának nem ártott meg az eladás szándékáról felröppent hír. Adataik legalábbis nem utalnak kisebb népszerűségre, mint amilyet egy évvel korábban regisztrálhattak: az általuk megcélzott 15--49 év közötti korosztály budapesti rádióhallgatóinak 26,6 százaléka a közönségük a harmadik negyedévben. A Juventusnál azt remélik, hogy hasonlóak lesznek a mutatók a hálózati rádiók juventusos műsorsávjában is.