BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem győzte meg a piacot a BÉT autókereskedőjének javuló működési hatékonysága

Javult a működési hatékonyság, de zsugorodott az árbevétel és veszteséges lett az idei első negyedév. Az AutoWallis árfolyama 1 százalékos eséssel reagált a befektetői prezentációra. A kurzus lehorgonyzott 150 forintnál, miközben az elemzői célárak 200 forintot vetítenek.

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis csoport az idei első negyedévében, miután EBITDA-eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt – derült ki a társaság befektetői prezentációjából. Miközben az árbevétel zsugorodott, s az időszak veszteséges volt. A kurzus 1 százalékos eséssel reagált.

AutoWallis
Stabil pozícióban az AutoWallis / Fotó: Móricz-Sabján Simon

Erős az AutoWallis nemzetközi pozíciója

Fokozta működési hatékonyságát az AutoWallis az idei első negyedévében,

miközben 104,8 milliárd forintos árbevétele 2025 azonos időszakához képest 2 százalékkal zsugorodott. Az enyhe csökkenés a Nagykereskedelmi Üzletág árbevételének 10 százalékos átmeneti visszaesése és a Kiskereskedelmi Üzletág 4, illetve a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág 23 százalékos bővülése mellett történt. 

A korábbi évek akvizícióinak és fejlesztéseinek köszönhetően a társaság nemzetközi pozíciója továbbra is erős, az árbevétel 63 százaléka származott a külföldi piacokról. 

A javuló működési hatékonyság mögött 

  • elsősorban a bruttó árrés emelkedése, 
  • valamint a tavaly bevezetett, jórészt a gyors növekedésre reagáló hatékonyságjavító intézkedések 
  • és a ciklikusan változó piaci folyamatok álltak. 

A társaság teljes átfogó eredménye 640 millió forintos veszteséget mutatott, 

míg az egy részvényre jutó eredmény mínusz 0,95 forint volt. A visszaesés főként 

  • az újonnan indított márkák, kereskedések és üzletfejlesztések induló időszakot aránytalanul terhelő kezdeti költségeivel,
  • valamint kedvezőtlen árfolyam-alakulás miatti – részben nem realizált – árfolyamveszteséggel magyarázható. 

Az eredményt kedvezőtlenül befolyásolta a stratégiai partnerekkel közösen irányított, 50 százalékos tulajdonú vállalatok AutoWallisra jutó 264 millió forintos vesztesége, a tavalyi azonos időszak 313 millió forintos nyereségével szemben. 

A visszaesés ezen tevékenységek esetében is az üzletfejlesztések felfutására terhelődő költségekkel, valamint a román autópiac jelentős visszaesésével magyarázható. Bár az új márkák bevezetése és a fejlesztések stratégiai jellegű beruházások, így a további növekedés és értékteremtés alapjait biztosítják, ugyanakkor rövid távon terhelik a csoport eredményességét. 

AUTOWALLIS részvény
Árfolyam: 149 HUF -1,5 / -1,01 %
Forgalom: 4 663 451 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Hitetlenkednek a kisbefektetők

A kisbefektetői fórumon vitatták a devizahatás jelentőségét, mondván, tavaly december végén 384 forint volt az euró, míg március 31-én 382 forint. Vagyis a választások óta tapasztalható árfolyamugrás és a 360 forintos euró az első negyedévben még nem hatott. Ellenben 

a negatív román piaci hatásokat elfogadható magyarázatként értékelték. 

A folyó negyedévben is érkezett hír Romániából: Magyarország, Horvátország és Szlovénia után Romániában is az AutoWallis nyerte el az Xpeng importőri jogait portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen. 

A részvényárfolyam 1 százalékos esése, figyelembe véve a veszteséget és a zsugorodó árbevételt, nem tűnik vészesnek. Ezeket nyilván ellensúlyozta a hatékonyság javulása. 

Az elmúlt két hónapban szinte rátapadt a 150 forintos árfolyamszintre a kurzus.

Ma délelőtt 149 forinton jegyezték a részvényt. 

Kétszáz forintos elemzői konszenzus

Négy rendszeresen frissülő elemzéssel 

  • a Concorde, 
  • az Erste, 
  • az MBH 
  • és az OTP 

is követi a társaságot. Miközben a 12 havi célárfolyamok 198–202 forint között szóródnak, mind a négy elemzőház vételre ajánlja a kelet-közép-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának részvényeit. 

Bár a 200 forintos célárkonszenzus alapján 33 százalékos ralira van kilátás a részvénynél, ehhez képest, bár 

150 forint közeléből többször is meglódult a kurzus, de már 170 forintnál megjelentek az eladók.

Ennek hátterében az húzódhat, hogy a társaság, a korábbi évekhez hasonlóan, idén sem fizet osztalékot. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.