Szűkszavúan fogalmazott a Csemege szerződésbontását követő perről a Világgazdaságnak mind Denis Moisand, a Csemege Rt. igazgatóságának elnöke, mind Laszlo Molnar, a Lurdy-csoport vezérigazgatója. A cégvezetők ugyanis peren kívüli megegyezést szorgalmaznak, még ha szeptemberben szinte egyik napról a másikra szűnt meg a Lurdy házban a bruttó 6600 négyzetméteres Csemege-szupermarket.
Amint Laszlo Molnar lapunknak elmondta, öt élelmiszer-kereskedelmi céggel is folytatnak igen előrehaladott tárgyalásokat a Csemege pótlására, és a társaság újabb beruházásokra is hajlandó lenne, ha történetesen hipermarket létrehozásáról születne megállapodás. A korábbi híresztelésekkel ellentétben azonban a CBA nincs a tárgyaló felek között -- tudtuk meg Baldauf Lászlótól, a CBA Kft. elnökétől.
A Csemege Szupermarketek Kereskedelmi Rt. üzletei közül a nagyobb méretűek, elsősorban a bevásárlóközpontokban találhatók működnek a jövőben Match néven. Az első két Match nyáron nyílt, decemberben további két új szupermarketet adnak át, ezzel párhuzamosan 11 meglévő Csemege Julius Meinl-üzletet alakítanak át a Match-előírások szerint.
Májusban jár le a Julius Meinl feliratok használatának licence, így a kisebb alapterületű Csemege-boltok átnevezését is meg kell oldani, de a társaság vezetése még nem döntött az új hálózatnévről. A Match elnevezést ugyanis nem használhatják, hiszen az a meghatározott nagyságú szupermarketlánchoz kapcsolódik. Egyelőre a szintén a társaság tulajdonában s összevonás előtt álló Alfa C+C és a Jééé diszkontok jövőjéről sem született döntés.
A Csemege Szupermarketek Rt. tulajdonosa, a belga Louis Delhaize-csoport egyelőre nem szándékozik üzleteket értékesíteni, a meglévő boltok átalakítására, illetve újak nyitására ebben az évben 1 milliárd forintot fordítanak -- mondta el Georges Knell, a társaság marketingigazgatója.
A 170 bolttal rendelkező Csemege egy évvel ezelőtt került a Cora és a Profi lánc mellé a Delhaize-csoporthoz, miután az bekebelezte a belga Ransart SA-t, amely megvásárolta a Julius Meinl Internationaltól.
Francois Bouriez, a Delhaize elnöke elmondta, hogy a csoporthoz tartozó cégek Európa-szerte önállóan működnek, s ezt a gyakorlatot kívánják követni Magyarországon is. Arra azonban mutatnak bizonyos jelek, hogy a Csemege, a Cora és a Profi áltak második éve létrehozott beszerzési társulás előbb-utóbb csatlakozni fog a francia Opera beszerzési társuláshoz, amelyben a Delhaize-csoport 50 százalékig érdekelt.
A Csemege Rt. tavalyi konszolidált forgalma 90 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 88 milliárddal. Georges Knell elmondta, hogy az idén az inflációt meghaladó forgalombővülésre számítanak, elsősorban a szupermarketekben.