Az idén hatszáz főt vett fel jelenlegi 4300 dolgozója közül a győri Philips Components. A mostani száz fős létszámleépítés -- amelyet a PC-piac nem várt visszaesése okozott -- kivétel nélkül betanított dolgozót érint a társaság CD-írókat gyártó üzletágánál. A cég kommunikációs vezetője, Czetti Alexandra lapunknak elmondta, hogy a kényszerű elbocsátásokat igyekeznek a lehető legkevesebb dolgozót érintve megoldani. Ezt egyrészt létszámstoppal, másrészt átszervezésekkel valósítják meg, ugyanis a többi, főleg az autóipart kiszolgáló APM (Automotive Playback Modules) üzletágára nincs kihatással az európai PC-piaci pangás. Ezen üzletágánál növekedés tapasztalható, így a dolgozók egy részét e területre irányítja át a Philips.
A társaság a CD-írói üzletágát érintő mostani visszaesés ellenére jövőre a három -- az APM mellett az OPU (Optical Pick-up) és a CD-író behúzóegységeit gyártó -- üzletágában az idei termeléssel megegyező, együttesen 30 millió termék előállítását tervezi. A harmadik beruházási fázisban felépített és az idén november 1-je óta termelő üzemcsarnokát ezer négyzetméterrel bővíti, hogy az APM-üzletág megrendeléseinek eleget tudjon tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.