BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többmilliárdos befektetés

A következő hónapokban az új tulajdonos több milliárd forintos befektetést tervez a Csepel Autógyárban -- nyilatkozott lapunknak az EVN Limited elnöke, Szalay Gy. János. A régi profil megtartása mellett a gyár többek között napelemgyártással és hibridmotor-szereléssel bővíti tevékenységét.

Hosszas hányattatás után rendeződhet a helyzet a Csepel Autógyárban, a felszámolás alatt lévő szigetszentmiklósi céget ugyanis értékesítette a Bross Vagyonkezelő Kft. A tulajdonos az amerikai érdekeltségű EVN Limited lett, melynek elnöke Szalay Gy. János, aki már öt évvel ezelőtt is birtokolta a céget. Az EVN Limited a korábban ajánlott 910 millió forintért -- árverseny nélkül -- vette meg a jelenleg veszteségesen működő gyárat.
Szalay Gy. János érdeklődésünkre elmondta: a cég jövőjét illetően most bizakodóbb, mint öt évvel ezelőtt volt, mivel a tulajdonosok mögött tőkeerősebb pénzügyi háttér áll. Ugyanakkor a vételárnál jóval nagyobb összeget kell majd befektetni a gyárba. Az elkövetkező hónapokban ennek összege több milliárd forintra rúghat. A gyár hagyományos tevékenységének -- alváz-, teherautó-gyártás -- megtartása mellett profilbővítés is várható. A tervek szerint ugyanis a British Petroleum Solarral és az Amoco Solarexszel együttműködve napelemeket is összeszerelnek majd Szigetszentmiklóson. Termékpalettájukat új modellekkel is bővíteni kívánják, amerikai fejlesztésű hibridmotorok összeszerelésére is készülnek, melynek kedvezőbb a fogyasztása, s a környezetet is kevésbé szennyezi. Termékeiket bel- és külföldön kívánják értékesíteni.
A cég jelenleg 350 fős, leépítést nem terveznek, sőt a termelés felfutása után létszámbővítés is elképzelhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.