BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önállósulhatnak a földgázárak

A világ földgázigénye nagyobb ütemben nő, mint az olajigény, s a gázár előbb-utóbb el fog szakadni az olajártól -. mondta a Világgazdaság érdeklődésére Ali Rodriguez Araque, az OPEC főtitkára, aki a Mol Rt. meghívására a hét végén Budapesten járt. Kifejtette, az olajexportőrök készek a további termeléscsökkentésre, hogy az árak 22--28 dolláros sávban stabilizálódjanak.

Az olajárak alakulása ma koránt sincs olyan jelentős hatással a világgazdaságra, mint akár a hetvenes években. A fejlett ipari országok energiahatékonysága ugyanis jelentősen javult, ugyanakkor az olajkereskedelem a világ kereskedelmi forgalmának ma már csak mintegy 4 százalékát teszi ki, szemben a nyolcvanas évek elején is még jellemző 25 százalékkal.
A piac és az árak stabilitása nemcsak az olajtermelők, hanem az egész ipar érdeke is -- fejtette ki az OPEC főtitkára, hiszen meggyőződése szerint az irreálisan alacsony árak nem teremtenek fedezetet a világ olajigényének kielégítéséhez elengedhetetlenül szükséges kutatásokra, beruházásokra.
Hozzátette, ma már tény, hogy az olajénál élénkebben növekszik a földgáz iránti igény. Így bekövetkezhet az, amiről szakmai körökben egy ideje már hallani, vagyis, hogy szükséges volna szétválasztani a két energiahordozó árát. Ali Rodriguez Araque úgy véli, amint a piaci viszonyok ezt elkerülhetetlenné teszik, el fognak szakadni a gáz- és olajárak egymástól.
Az utóbbi időszak történéseit elemezve a főtitkár rámutatott, hogy olykor minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül ellenőrzésük alatt tartani az árakat, néha a piac törvényszerűségei sem működnek. Példaként 1998-at említette, amely 12,28 dolláros hordónkénti átlagárával minden bizonnyal az OPEC fennállásának legrosszabb évenként kerül majd be a krónikákba. A szervezet ugyan kétszer is csökkentette termelését, de a piac erre csak igen halványan reagált. A fordulópontot 1999 jelentette, amikor márciusban napi 1,7 millió hordóval csökkentették termelésüket, s ehhez négy OPEC-en kívüli ország, Mexikó, Norvégia, Oman és Oroszország további napi 400 ezer hordóval csatlakozott. Az árak ekkor az elfogadhatóbb 17,47 dolláros szintre tértek vissza.
Ugyancsak megcsúfolták a piac törvényeit a tavalyi történések. A tartósan magas ár csökkentése érdekében az OPEC ugyan összességében napi 3 millió hordó olajat vont ki a piacról, a legnagyobb fogyasztónak tekinthető USA piacán az olajtermékek iránt kialakult masszív kereslet azonban fenntartotta a magas nyersanyagárat szinte az egész évben.
Az idén megindult csökkenés megfékezése érdekében januárban és március végén döntött termeléscsökkentésről az OPEC -. idézte vissza Ali Rodriguez Araque, s hozzátette: Mexikó 2000 végén napi 40 ezer hordós exportcsökkentést vállalt, s más nem OPEC-országok is készülnek ilyen lépésekre.
A termelés visszafogását egyrészt a szezonális keresletcsökkenés tette elkerülhetetlenné -. érvelt az olajexportáló országok szervezetének főtitkára -., ugyanakkor a világgazdaság, azon belül is az amerikai gazdaság lassulásáról szóló előrejelzések ugyancsak visszafogták az olajfelhasználás növekedését. Az OPEC 22--28 dolláros sávban kívánja tartani az olajárat -. erősítette meg a főtitkár, s kijelentette: ennek érdekében, amennyiben szükségessé válik, készek további lépések megtételére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.