A 4,2 milliárd fontos adósságállomány kezelésével küszködő cég árfolyama az idén több mint 95 százalékot esett, így a vállalat kikerült a blue-chipeket tartalmazó FTSE 100-as listából is. A zuhanás közepette a részvényesek szeptemberben menesztették a cég elnökét és vezérigazgatóját, mivel a menedzsment a szakmában tapasztalható leépítések ellenére is még sokáig tarthatónak vélte a korábbi terveket. A távközlési szektor megrendeléseinek drámai visszaesése miatt a társaság többezres létszámleépítésre is kényszerült. A kilátások továbbra is borúsak, hiszen az Amerika elleni terrortámadások nyomán teljesen bizonytalan, hogy a megrendelések mikor és milyen mértékben jelentkeznek majd ismét.
A vállalkozás értékcsökkenésének számviteli követése érdekében nemrég 3,5 milliárd fontnyi goodwill és néhány jelentősebb befektetett eszközt írtak le. A tevékenység újraélesztése érdekében igyekeznek megválni az amerikai Mariposa Technologyban és a mobil-rádiótechnológiával foglalkozó olasz Telit Networksben lévő érdekeltségeiktől. A cég 3 milliárd eurós hitelállományának újraütemezését közben két jelentős bank, a Barclays és a HSBC is sürgeti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.