Demonstrációt tart ma a felszámolás alatt lévő Telaris Kft. 130 dolgozója a tulajdonos fővárosi székháza előtt. A dolgozók azt szeretnék elérni, hogy megkapják végkielégítésüket, valamint a felmondás idejére járó pénzüket. A telefonhálózatok építésével foglalkozó cég korábban a Matáv, illetve annak jogelődjeinek kebelébe tartozott. Két évvel ezelőtt értékesitették, a társaságot három magánszemély (két magyar és egy külföldi) vásárolta meg. A cég azt követően is a Matávra volt utalva, hiszen onnan kapta a megrendeléseket.

Az egyik tulajdonos, János-kuti Sándor csak azt közölte lapunkkal, hogy ügyvédje tanácsára nem nyilatkozik a sajtónak. A dolgozók februárban értesültek arról, hogy a társaság lehetetlen helyzetbe került, s a munkabér kifizetésére sincs elegendő pénz a kasszában. A felszámolási eljárás március elején indult meg. Somorjai Béla felszámoló szerint a tulajdonosok rossz szerződést kötöttek, s olyan terheket vállaltak, amelyeket nem tudtak teljesíteni, s emiatt a Matáv az idén már nem fizetett.

A dolgozók márciusi és áprilisi nettó bérét a készletek értékesítéséből fedezik, április 25-én lesz egy árverés, melynek eredményeképpen húszmillió forint folyhat be a kasszába.

Hargitai Éva