A tavalyi európai építési teljesítmény 45,5 százaléka (436 milliárd euró) a lakásépítéshez kapcsolódik.

Az építési teljesítmény éves átlagos növekedése 2002-2004 között Kelet-Közép-Európa négy Euroconstruct-országában (Magyar, Cseh-, Lengyelország, Szlovákia) közel háromszorosa lesz a tizenöt nyugat-európai országénak. A lakáspolitika egész Európában átalakul. Kelet-Európára a mennyiségi hiány és az elhanyagolt, energiapazarló lakásállomány jellemző, míg Nyugat-Európában elsősorban a lakásokkal szembeni tér- és felszereltségi követelmények növekedtek meg.

A Build and Econ prognózisa szerint 2002-ben a magyarországi építési piac 8-9 százalékkal bővül, míg azt követően a növekedés évi 10 százalék körül mozoghat. Jövőre s az azt követő években is elsősorban a lakásépítés és -felújítás területén várható növekedés, míg a nem lakáscélú magasépítés területén a bővülés eddigi üteme - részben a begyűrűző világgazdasági válság, részben a működőtőke irányváltoztatása miatt - valamelyest mérséklődni fog.

Növekszik a közbeszerzések száma és értéke, s erősödik a pályáztatás gyakorlata. A mélyépítés területén az idei évtől - köszönhetően az autópálya-építésnek, illetve a vasúti közlekedésben és a szennyvíztisztítás területén megvalósuló ISPA-projekteknek - jelentős növekedés várható. A kelet-közép-európai országoknak számítaniuk kell arra, hogy az alacsony összeurópai építési teljesítmény miatt erős nyugati nyomás nehezedik majd rájuk. Ezért a hazai beruházói, ingatlanfejlesztési, valamint a tervező- és kivitelező cégek társulásait erősíteni kell.

VG-összeállítás