A sikernek ára volt

>> Ügyvezető igazgató-főszerkesztőként másfél év alatt a második legolvasottabb politikai napilapjává tette a Magyar Nemzetet. Ez siker, de mérlegelte, milyen áron? Nem a jelképes egymillió forintra célzok, amiért a Postabank leányvállalata, a Press & Bank Rt. 2000 áprilisában átadta a Mahir Lapkiadó Kft.-nek a lapot.

- Nem egymillió forint volt, a téves közlést a jogerős bírósági ítélet alapján a 168 Óra helyreigazította.

>> Akkor mennyi?

- Az összeg üzleti titok volt és maradt a Postabank és a Mahir között, de fogadja el tőlem, nem egymillió. A sikernek ára volt. Két olyan "portékát" kellett közös nevezőre hozni, melynek tartalma, olvasói, újságírói köre, ízlésvilága messze állt egymástól. A Magyar Nemzet nem napilap, naponta megjelenő újság volt kulturális igényességével, stílusával, értékrendjével, ellentétben a Napi Magyarország hírérzékenységével és kevésbé igényes publicisztikáival, nyelvezetével, stílusával. A lapok egyesítése nagy vihart kavart.

>> A Professzorok Batthyány Köre, a Magyarok Világszövetségének elnöksége is kifejezte megdöbbenését, félelmét amiatt, hogy az a fajta szellemiség, amely évtizedeken át jellemezte a lapot, el fog veszni.

- Épp arról az oldalról érkezett a legtöbb támadás, amelynek a két újság készült. Az értetlenséget, a féltést, a felháborodást kifejező nyilatkozatok nem minden érdek nélkül hangzottak, íródtak meg. Itt pénzekről, honoráriumokról, kifizetésekről volt szó. Aki tiltakozott a lapegyesítés ellen, az szerzője volt a régi Magyar Nemzetnek.

>> Nem gondolja komolyan, hogy a honoráriumukat féltették a közismert személyiségek?

- Konkrét példákkal is szolgálhatnék, de nem szeretnék személyiségi jogokat sérteni. Furcsa szerződések születtek még a postabankos időszakban, melyeket nem vettem át, a munkatársak jogviszonyát sem tekintettem jogfolytonosnak, ez ellen megpróbált mindenki fellépni - sikertelenül. Kizárólag a lap védjegyjogát és kiadási jogát vettem át, nem véletlenül. Én akartam kiválasztani a munkatársakat. Ha hibáztam, ha tévedtem, vállalom a felelősséget. Amikor a lapegyesítéskor, az új Magyar Nemzet főszerkesztőjeként, nyilvánosan színre léptem, elmondtam: célunk, hogy mindkét újság saját értékeit átmentsük, az értéktelenektől megszabaduljunk, és a Magyar Nemzet neve, logója alatt egy új, más minőséget kínáljunk az olvasóknak.

>> Miként döntötte el, hogy mi volt az ön szóhasználatával élve értéktelen a Magyar Nemzetben?

- Kizárólag piaci szempontokat vettem figyelembe. A lapban saját hír szinte nem jelent meg. A sajtó- és médiapiac átrendeződése, az elektronikus médiumok és bulvársajtó előretörése, az olvasói igények, fogyasztói szokások változásai következtében az a kulturális misszió, melyet a Magyar Nemzet korábban betöltött, egy nem túl tőkeerős magántulajdon esetében nem volt finanszírozható. Nekem olyan lapot kellett piacra vinni, amely kielégíti a sokoldalú olvasói igényeket, s ezáltal nyereségessé tehető. Figyelembe véve, hogy biztosan nem az MSZP-s és SZDSZ-es szavazók lesznek az olvasók.

>> Abból, hogy valaki jogászként, ügyvédként foglalkozik a sajtóval, nem következik, hogy jó szerkesztő, főszerkesztő váljék belőle.

- Értem a célzást, de ne felejtse el: rendkívül izgalmas évben, a spontán privatizáció időszakában kerültem a Pallashoz. 1989. január 1-jén lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló törvény, és mint beosztott jogtanácsos a cégbírókkal együtt tanultam meg a privatizáció cégjogi részét. Ráadásul a rendszerváltás előszelében, az MSZMP által kézivezérelt sajtó világában már mindent meg lehetett írni, és tömegessé váltak a személyiség jogi, helyreigazítási perek. A Pallasnak több száz lapja volt, szinte reggeltől estig a bíróságon ültem, ahol óránként cserélődtek a felperesek, s ahhoz, hogy lelkiismeretesen felkészüljek ezekre a perekre, alaposan meg kellett ismernem a beperelt lapokat és azok készítőit.

>> Ezzel együtt is merész, túlzot-tan magabiztos, hogy ügyvezető igazgatóként önmagát nevezte ki főszerkesztőnek is. Ennyire nem bízott meg senki másban?

- Eleve nem gondolkodtam másban, egyrészt mert már voltam kiadóvezető, és a piaci érdekek érvényesítésében megéltem a napi konfliktusokat a szerkesztőségek vezetőivel, s ezt a skizofrén helyzetet akartam elkerülni. Másrészt a lapegyesítésben a bukás lehetősége is benne rejlett, és nem akartam a valós operatív irányítást kiengedni a kezemből. Élvezem a munkát, ami ezzel jár, és nincs okom szégyenkezni. A Magyar Nemzet a konzervatív politikai napilapok piacán egyeduralkodóvá vált, és az objektív elemzők szerint a minőségi lapkészítésben és a hírversenyben is megállja a helyét.

>> 1994 tavaszán, amikor a francia Hersant kiadó a Magyar Nemzetben lévő 92 százalékos jogát eladta a Hírlapkiadó Rt.-nek, ön volt az rt. vezérigazgatója, s mint ilyen, nem írta alá a Magyar Nemzet szellemi függetlenségét biztosító szerkesztőségi chartát. Miért?

- Az a charta nem a lap szellemi, tartalmi függetlenségét volt hivatva biztosítani, hanem az újságírókét. Ezzel már akkor sem értettem egyet, amikor 1990-ben, mint a Pallas jogi képviselője, a vezérigazgató utasítására aláírtam, de akkor az egy kényszerhelyzet volt. 1994-ben viszont, amikor a saját döntésem ura lehettem, már nem tettem meg. A Magyar Nemzet 1990-2000 közötti története - a tulajdonosi változások, a tehetetlenség, a koncepciótlanság - élő példa arra, mit eredményez a tulajdonos számára egy korlátozó intézkedés, amelyet azok is másként értelmeztek, akik aláírtak. A francia érában a szerkesztőség alkotógárdája négy részre szakadt, és az a skizofrén helyzet állt elő, hogy a Magyar Nemzet saját hasábjain vitatkozott önmagával. A következmény: az olvasók elvesztése, a lap példányszámának jelentős csökkenése. Állami finanszírozás mellett ez ideig-óráig kompenzálható, de a magántőke nem viseli el. Dönteni kell: kikhez akar szólni az újság - lehet az liberális vagy konzervatív kör -, utána viszont az újság készítőinek választaniuk kell, képesek-e követni azt az irányvonalat, vagy sem, különben az újság megy tönkre. Ez nem politikai, hanem gazdasági kérdés. Nos, ez az egyértelmű döntés nem születhetett meg az újságírói charta miatt, és én ezért nem írtam alá.

>> Adott esetben ha egy liberális szellemiségű lap került volna a tulajdonába, akkor most egy liberális lap főszerkesztője lenne?

- Ha a spontán privatizáció időszakában egy liberális lap tulajdonosa vagyok, akkor azt nem engedem tönkretenni azzal az elképzeléssel, hogy abból majd egy keresztény-konzervatív lap legyen. Volt erre kísérlet a Magyar Hírlap esetében, s ott is olvasóvesztéssel járt.

>> Ön mindenképpen a rendszerváltás nyertesei közé tartozik: 1989-ben, alkalmazottként 19 ezer forintos fizetésért dolgozik, 11 évvel később annak a napilapnak lesz a többségi tulajdonosa, amely évtizedeken át a legnagyobb szellemi értéket képviselte a magyar sajtó 20. századi történetében. Vagyonos ember lett, avagy az üzleti, ügyvédi kapcsolatainak köszönheti, hogy ezt elérte?

- Névértéken vettem meg a 21 millió forint jegyzett tőkéjű - a Mahir Lapkiadó Kft.-ből Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft.-re változó - cég 80 százalékos tulajdonjogát 16 millió forintért. Ha úgy gondolja, hatévi ügyvédkedés és különböző vezetői feladatokért kapott díjazásból nem tudtam 16 millió forintot félretenni, akkor lebecsül. Persze sokat köszönhetek a kapcsolataimnak. A kapcsolati rendszerekből előbb-utóbb kapcsolati tőke válik, amely értékes, ha úgy tetszik, vagyoni értékű jog. Bár 1993 tavaszán kiléptem az MDF-ből, de az alapítói körhöz tartoztam. Ügyvédként az ügyfeleim közé tartozott a Mahir Rt., a Press 2000 Kft., melyhez a Postabank sajtóbirodalma tartozott, és ha megígéri, hogy nem ez lesz a cikk címe, akkor bevallom: Schlecht Csaba régóta a barátom. Semmi sem volt véletlen az én történetemben sem, de semmi sem volt jogszerűtlen, törvényellenes.

>> Ön többször jogászként bravúros, de morálisan megkérdőjelezhető szerződéseket kötött. Így 1994-ben, amikor öt évre szóló szerződésben évi 200 millió forint bérleti díjért bérbe kívánta adni az Expressz hirdetési újság, az Esti Hírlap és a Magyar Nemzet kiadási jogát a Mahir Rt.-nek, ugyanakkor szerződött a Stumpf János által jegyzett Hudson Kft.-vel, hogy az évi 150 millió forintért reklámozza ezeket a lapokat a Mahir Rt. közreműködésével.

- A bravúrt köszönöm, az amoralitásra pedig azt mondom: ha a jogszabály valamit nem tilt, akkor az a tett, ügylet a társadalmi együttélési szabályok szerint elfogadott. A történetből pedig, amit felemlített, lett is elég nagy botrány. Vizsgálatok tömege indult be, de végül is jogerős ítéletek mondták ki, hogy a szerződések törvényesek voltak, az általam képviselt céget vagyoni hátrány nem érte, sőt, előnye származott belőle. 1998-ban a munkaügyi peremet is megnyertem, de a mai napig nem fizették ki a megítélt kárpótlást. Akkor most miről beszélünk?

>> Azokról a bravúros ügyletekről, amelyekkel lépésről lépésre jutott el a Magyar Nemzet tulajdonosi és főszerkesztői posztjáig.

- Tény, kirúgatásom után sem szakadtam el egyetlen percre sem a sajtótól, csak a névjegyemet cseréltem ki. Az ügyfélköröm döntően a sajtó világához kapcsolódott, és a sajtóperek mellett befektetésekkel, eladásokkal foglalkoztam.

>> Jelentős szerepe volt a Postabank sajtóbirodalmának átrendezésében, felszámolásában. Az ön keze volt abban, hogy P&B Média Kft. a Mahir Lapkiadó Kft.-nek adta el a Magyar Nemzetet?

- Ügyvéd vagyok, csak a praxisomat szüneteltetem, és az ilyen megbízásokkal kapcsolatban ma is köt az ügyvédi titoktartás.

>> Kimondom én, igen. Ki a tulajdonosa a Szabad Földnek, melynek korábban a Ringier is kisebbségi tulajdonosa volt, és amit szintén a Nemzet Lap- és Könyvkiadó ad ki?

- A Magyar Fejlesztési Bank egyik leányvállalata, amely a vásárlás óta átalakult és nevet változtatott. A Szabad Földnek a kiadói joga került hozzánk határozott időre.

>> Tíz évre.

- Ha ön mondja.

>> Nagy volt érte a tülekedés, hiszen a Szabad Föld nyereséges, és ma is több mint 300 ezer olvasója van. Az volt a vélemény, aki megszerzi, az megszerzi vele a vidék Magyarországát. Egyetért ezzel?

- Ez már nem igaz. Kétlem, hogy a sajtóban megjelenő "üzenetek" eldönthetnek egy országgyűlési választást, ráadásul a hetilap olvasói köre sem az a vásárlói kör, amely a nagy hirdetőket vonzaná.

>> Igaz-e, hogy az idei első hét hónapban a Magyar Nemzet hirdetési árbevételének a fele, 700 millió forint, teljes vagy többségi állami tulajdonú vállalkozásoktól kapott megrendelésekből származik?

- A legnagyobb hirdetőnk a Szerencsejáték Rt. volt, amely exkluzivitásban részesített minket, de nem ingyen. Hivatalos hetilapja, a Sportfogadás a lapegyesítés előtt maximum 25 ezer példányban jelent meg. A lapot a Napi Magyarországgal együtt örököltem meg a Mahir Lapkiadó Kft.-től, és százezres példányszámú napilapot csináltunk belőle. A Szerencsejáték Rt. nem járt rosszul azzal, hogy a termékértékesítésében a Sportfogadást kiadó Magyar Nemzet Lap- és Könyvkiadónak kiemelt szerepet adott. Voltak még jelentős állami hirdetőink - mint az MFB Rt., amelynek hirdetési büdzséjéből az összes többi lap is részesült -, de az OTP Rt.-t, a Mol Rt.-t nem sorolnám ebbe a körbe. A klasszikus állami cégek - mint a Miniszterelnöki Hivatal, az Ifjúsági és Sportminisztérium - hirdetéseit a Népszabadsággal együtt közbeszerzési pályázatokon nyertük el. Volt erre példa a kormányváltás után is, de a D-209-es ügy kirobbantása óta a korábbi hirdetőink nem vesznek rólunk tudomást. Még a magánszektor is, valamilyen kellemetlenségtől tartva, elpártolt tőlünk. Meggyőződésem, csak átmenetileg. Az sem maradt sokáig visszhang nélkül, hogy Lengyelországban a nem kormánypárti lapok nem kapnak a kormányzattól hirdetést, a Nemzetközi Újságíró-szövetség már lépett az ügyben. Az állami szervezetek, cégek bojkottját mi sem fogjuk szó nélkül hagyni. Jó lenne elérni azt az állapotot, hogy a politikai napi- és hetilapok gazdasági helyzetét a kormányváltások ne rendíthessék meg, és azok valóban a piaci igények szerint létezzenek.

>> Nem gondolja, hogy ennek az elvárásnak kellett volna érvényesülnie az elmúlt négy évben is?

- Ilyen bojkott egyetlen úgynevezett ellenzéki lapot sem ért.

>> Az Orbán-kormány alatt egy sem került olyan kivételezett helyzetbe, mint a Magyar Nemzet.

- Meglehet, de hogy ez nem kormányzati szintű döntés következménye volt - ellentétben azzal, ami most velünk történik -, az is biztos.

>> Miként érinti a kiadót, hogy a Szerencsejáték Rt. felmondta az évi közel 300 millió forintos hirdetési keretszerződést?

- Kétlem, hogy ez alapjaiban rendítené meg a működésünket.

>> Az sem, hogy a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. december végi határidővel felmondta a Magyar Nemzet és a Szabad Föld nyomdai szerződését, ráfizetésre hivatkozva?

- Ez jól hangzik, csak így nem igaz. Dokumentumokkal tudom igazolni, hogy egyik lap nyomtatása sem volt ráfizetéses. Tavaly csak a Magyar Nemzet nyomtatási költsége 1,2 milliárd plusz áfa volt, és ebből 100 millió forint nyeresége származott a nyomdának.

>> De ezt a 100 milliót vissza is fizette a Nemzet Lap- és Könyvkiadónak a Magyar Nemzetben megjelentetett hirdetéseiért.

- Ha csak ezzel nem értett egyet a MeH, megtehette volna, hogy ezt a hirdetési szerződést felmondja, de ettől a lapokat továbbra is nyomtathatták volna Lajosmizsén, ahol ez száz embernek biztosított munkát, megélhetést.

>> A példányszám alakulásában volt-e hatása Orbán Viktor volt miniszterelnök felhívásának?

- Igen, az előfizetők száma megugrott, de aztán beállt a szokásos trend.

>> Tudtak-e tartalékolni a tavalyi 2,1 milliárd forintos és az idei első félévi árbevételből?

- Nem. A szeptemberi lapáremeléssel próbáljuk a hirdetési árbevétel csökkenését ellensúlyozni. Vállalnunk kellett, hogy a 145 forintos árral mi lettünk a legdrágább politikai napilap.

>> Mennyivel csökkent a példányszám?

- Még csak az első kéthetes időszakról van adatunk, és az azt mutatja, hogy jóval kevésbé, mint amitől tartottam. Szerencsére 2001 augusztusa és 2002 augusztusa között folyamatosan emelkedett a példányszámunk, miközben a másik három laptársunké csökkent. Ezt döntően a jobboldali sajtón belüli monopolhelyzetünknek köszönhetjük, de a lapegyesítéskor pontosan ez volt a célom.

>> Megjelennek-e olyan írások a lapban, melyeknek stílusával, hangnemével nem ért egyet?

- Nap mint nap. Ám az újság nem nekem szól, hanem az olvasóknak, és azok az írások sem lépik át a toleranciahatárt, melyek nem az én ízlésem szerint valók.