A Bertelsmannt perli az EMI
A Bertelsmannt felelősnek tartják a jogsértő helyzet miatt, és minden egyes illegális másolat után 150 ezer dolláros kártérítést követelnek. A Bertelsmann nem kívánt a perrel kapcsolatban állást foglalni.
Egy februárban ugyancsak a Bertelsmann ellen beadott keresetben 17 milliárd dolláros kártérítés megállapítását kérte több szerző, közte a "Jailhouse Rock" szerzőpárosa. Az EMI most azok után indította meg a pert, hogy a Bertelsmann és az AOL Time a Warner lemeztársaságai, a BMG és a Warner Music egyesítéséről folyó tárgyalásai vita tárgyát képezik.
Ráadásul a The Economist korábbi információi szerint az EMI is tárgyalt az AOL lemeztársaságával, a Warner Musickal egy esetleges fúzióról. Mi több: tárgyaltak a Bertelsmannhoz tartozó BMG-vel való lehetséges egyesülésről is. Az utóbbival való fúziót 2000-ben Brüsszelben megakadályozták. Mindezek ellenére egyre inkább úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen a lemezkiadás koncentrációja. Az internetes zenecsereprogramok ugyanis, noha a lemezcégek korábban már bírósági tárgyaláson legyőzték a Napstert, hamar magukra találtak. A Kazaa zenefájlcseréinek száma például tavaly másfélszer nagyobb volt, mint 2001-ben. Szakértők szerint kisebb csoda, hogy a lemezcégek értékesítési bevétele mindössze 9 százalékkal csökkent 2002-ben.


