BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felszálló ágban a Ryanair

A jelek szerint folytatódik az olcsón üzemeltetett és alacsony árakkal működő ír Ryanair szárnyalása, bár az agresszivitásáról is ismert vállalat a jövőben még inkább rákényszerül a rendkívül racionális gazdálkodásra. Németországi piaci előretörését jelentősen nehezíti, hogy egyik vetélytársa, a Deutsche BA várhatóan tőketámogatást kap.

A tegnap közölt és a március végén befejeződött üzleti évben a Ryanair tiszta nyeresége 239,4 millió euró lett, ez 59 százalékkal több az egy évvel ezelőtti 150,4 milliónál. A cég működési nyeresége 263,5 millió euróra nőtt 162,9 millióról, a bevétele pedig 842,5 millió euróra gyarapodott 624,1 millióról.

Michael O'Leary vezérigazgató azonban figyelmeztetett: az elmúlt pénzügyi év rendkívüli eredményei az idén nem ismételhetők meg, elsősorban azért nem, mert a Ryanair fő piaca Nagy-Britannia, és a font gyenge az euróval szemben. Hosszabb távon a forgalom évi 25 százalékos növekedése remélhető, és az adó utáni haszon kulcsa 20 százalék körül tartható fenn. A mostani pénzügyi évben a hozam 10-15 százalékkal kisebb lesz, mint az előzőben - tette hozzá. A Ryanair eredményességét jelentősen befolyásolja, hogy az erős euró olcsóbbá teszi a repülőgép-vásárlásokat, továbbá az üzemanyagért és az alkatrészekért is kevesebbet kell fizetni. A társaság 125 Boeing-737-es repülőgépet rendelt, opcióval további 125 gépre. A cég jelenleg több mint 130 útvonalon repül, tavaly 15,7 millió utast szállított, a gépek kihasználtsága 4 százalékponttal, 85 százalékra nőtt. Az elmúlt pénzügyi évben az amúgy sem túl drága jegyek átlagos ára 6 százalékkal, 47 euróra csökkent.

A Ryanair németországi piaci lehetőségeit korlátozhatja, ha mégis megerősödik a British Airways (BA) ottani leányvállalata, a Deutsche BA (DBA). Ehhez azonban az kell, hogy a tegnap bejelentett tulajdonosváltás tőkeinjekcióval is párosuljon. Hans Rudolf Wöhrl nürnbergi textilgyáros jelképesen, egy euróért vette meg a nagyságra második német légitársaságot. A BA 71 millió euróval támogatná a céget, többek között egy évig állná 16 gép havi hárommillió eurós bérleti költségeit. Ugyanakkor a brit cég 2006-ig 25 százalékot kapna az esetleges nyereségekből.

A DBA a Lufthansa legnagyobb vetélytársa belföldön, ám 1992-es életre hívása óta folyamatosan veszteséges, s ezért a BA már jó ideje szeretne túladni rajta. Szó volt arról, hogy az olcsó utakat kínáló brit EasyJet veszi át a Deutsche BA-t, ám az üzlet meghiúsult. A Deutsche BA maga is az olcsó légitársaságok közé tartozik, naponta 130 járatot indít német városok között.

A nagy légitársaságok mind az Egyesült Államokban, mind Európában egyre másra hozták létre diszkontcégeiket az elmúlt hat-nyolc évben. A BA égisze alatt futó Go azonban csődbe jutott, és a KLM társaság buzz nevű vállalkozása sem hozott sok sikert, el is adta az idén tavasszal a Ryanairnek. Jól megy viszont az Air Canada jazz formációjának, és nem panaszkodhat a Delta songja sem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.