BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ígéretek munkáltatóknak

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottságát is javító jogszabályi változtatásokat tervez a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium - mondta Burány Sándor miniszter a Védett Szervezetek Országos Szövetségének (VSZOSZ) közgyűlésén.

Változtatni kívánnak azon a gyakorlaton, hogy a részidőben foglalkoztatottak az alacsonyabb tb-járulékbefizetés miatt alacsonyabb nyugdíjban részesülnek, és emellett még a szolgálati idő meghatározásakor is kevesebbet számítanak be. A munkaadókat azzal kívánják ösztönözni a részmunkaidős foglalkoztatásra, hogy arányosan mérséklik az egészségügyi hozzájárulást. Az intézkedések jövő januártól életbe léphetnek.

Másik lehetőségként a távmunkát említette, melynek elterjedését további pályázatokkal kívánják elősegíteni. A pályázatok kapcsán az egyik küldött felvetette azt a problémát, hogy olyan előírásokat szabnak meg feltételként, melyeket egyes fogyatékos emberek nem tudnak teljesíteni. Példaként említette, hogy a mozgásukban korlátozott embereknek távmunkáról szóló oktatáson kellene részt venniük, lakhelyüktől távol. A miniszter megígérte, hogy a következő pályázati körben könnyítenek bizonyos adminisztratív előírásokon. Balogh Zoltán, a VSZOSZ elnöke jelezte, hogy a fogyatékosokat foglalkoztató vállalatok igen tőkeszegények, ezért kérte, hogy ezeket a szervezeteket a pályázatokon előnyben részesítsék.

Egyébként a 600 ezer megváltozott munkaképességű közül jelenleg csak mintegy 100 ezer van jelen a munkaerőpiacon, ebből mintegy 10 ezer munkanélküliként regisztrált. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.