Irakba Kuvaiton át vezet az út
Irak helyett egyelőre kuvaiti képviselet létrehozását, az alvállalkozásokra és a közbeszerzésre vonatkozó amerikai törvények tanulmányozását és folyamatos tájékozódást javasoltak az ITD Hungary szervezésében tegnap rendezett fórumon azoknak a magyarországi cégeknek, amelyek részt kívánnak venni az iraki újjáépítésben. Az eseményen az USA követségének tisztviselői, az amerikai WGM ügyvédi iroda, a magyarországi Eximbank és a Mehib illetékesei tájékoztatták az érdeklődő hazai cégeket.
Főként a mezőgazdaság és az olajipar területén van igény fejlesztésre, de persze a kikötő, a repülőtér, a vasút- és az útépítés, az áramtermelés, sőt az internet fejlesztése és a közszolgáltatások területén is van bőven feladat - fejtette ki Jeffrey A. Miotke, az USA budapesti nagykövetségének gazdasági tanácsosa. Ám az arab államban továbbra is instabil a biztonság, főként persze amerikai állampolgárok ellen várhatók terrortámadások. Megnehezíti a cégek ottani tevékenységét, hogy Irakban most egy rendszerváltás utáni, vagyis átalakulóban lévő jogi helyzet uralkodik. Ráadásul még érvényben van az a szabály, hogy izraeli céggel is üzleti kapcsolatban álló vállalat nem tevékenykedhet Irakban, illetve hogy privát kézbe nem kerülhet nemzeti erőforrás, és külföldi cég egyébként is csak konkrét projektre s nagyon szigorú megkötésekkel hozhat létre vegyesvállalatot iraki partnerrel. Minden export- és importügyletet a kormánynak kell jóváhagynia. Nehézkes a cégbejegyzés és a biztosítás is. Az iraki szabadalmi jog viszont megfelelő a tanácsos szerint, ám a szerzői jog védelme gyenge. Azt javasolja a magyar vállalkozóknak, mielőbb próbáljanak bekapcsolódni az újjáépítésbe, mert ez az út vezet a későbbi, nagyobb megbízásokhoz.
Minden iraki újjáépítési szerződés és természetesen az ahhoz kapcsolódó alvállalkozói megállapodások is az amerikai törvények szerint születnek - hívta fel a figyelmet a budapesti fiókkal is rendelkező Weil, Gotshal & Manges LLP ügyvédi iroda képviselője. David Dederick szerint ugyannakkor nagy figyelmet kell fordítani a helyi, azaz iraki alvállalkozók és beszállítók kiválasztására is.
Viszont miután Kuvait kiemelt szerepet kap az újjáépítésben, célszerű a magyar cégeknek is előbb ott berendezkedni. A kuvaiti Sheraton Szállodában működik a Bechtel helyi irodája is. A fővállalkozók egyébként a munka 90 százalékát alvállalkozókra kívánják bízni. Az újjáépítést összefogó USAID pillanatnyilag 2,4 milliárd dollár fölött rendelkezik.
A szerződéskötés során kettő - egy 10, majd egy 20 százalékos - teljesítési garanciát kell nyitni, ezeket az Eximbank kedvező áron kínálja - jelentette be Toma Pál, a pénzintézet osztályvezetője. Ha feláll az új iraki kormány, a banknak meg kell vizsgálnia, hogy annak garanciája mennyiben fogadható el. Az Eximbank OECD-konform hitelt kínál 3-4 százalékos kamattal, gépszállításnál legfeljebb öt-, teljes projektnél nyolc és fél-tíz éves futamidőre. A nagyobb hiteleket értelemszerűen szeretné a Mehibbel biztosíttatni, ami persze pluszköltséget jelent, ahogyan a konkrét projekt biztosítása is. (BHL)


