BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiárusítják a parkettagyárat

Elkészült a felszámolás alatt lévő, parketta- és fűrészáru gyártásával foglalkozó Dráva Faipari Kft. reorganizációs programja. Lapunk érdeklődésére Ecsédi András felszámolóbiztos elmondta, megvizsgálják, hogy mely üzemrészek azok, melyeket nem lehet gazdaságosan működtetni, s meg kell szüntetni. A gazdaságosan működtethető termelőegységeket igyekeznek nyereségessé tenni, majd azt követően értékesíteni a céget.

A felszámolóbiztos egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mely üzemrészek juthatnak a megszüntetés sorsára. Az azonban biztosra vehető, hogy a mintegy 200 főt foglalkoztató kft.-nél elbocsátás is lesz, ennek mértéke még nem ismert. Ecsédi András úgy fogalmazott, azon fáradoznak, hogy minél kevesebb embert kelljen elküldeni, ezért igyekeznek bérmunkát is szerezni.

A reorganizációs terv végrehajtásához a pénzügyi hátteret is meg kell teremteni, amihez szükség lesz hitelfelvételre is. A barcsi cég felszámolása múlt hónap közepén kezdődött, s a közzétételtől számítva negyven nap áll a hitelezők rendelkezésére, hogy benyújtsák a társasággal szembeni hiteligényeiket. Azt követően jöhet létre a hitelezői választmány, mely dönthet a cég sorsáról, a további hitelfelvételről is. Ezek a döntések várhatóan augusztus elejére születhetnek meg.

Az 544,2 millió forint jegyzett tőkéjű, 1992-ben létesített, többségi külföldi tulajdonban lévő társaság a felszámolóbiztos elmondása szerint azért jutott a felszámolás sorsára, mert a veszteségesen termelő üzemeit nem szüntette meg, s nem tudta törleszteni hiteleit. Mivel a cég termelésének - 2000. évi árbevétele meghaladta a 2,1 milliárd forint - több mint ötven százalékát külföldön értékesítette, így eredményét rontotta a forint erősödése is.

Ami viszont kedvező, a cég termékeire van kereslet, így nem tűnik reménytelennek a talpra állás. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.