BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínai cégek külföldi menetelése

A kínai vállalatok külföldi terjeszkedésének felgyorsítása a pekingi kormány egyik legfontosabb célkitűzése - számol be a Handelsblatt egy kínai szakértői elemzés eredményeiről. Hivatalos adatok szerint a kínai cégeknek hétezer külföldi képviselete és működő gyára van külföldön, ezek kiépítésére 13 milliárd dollárt fordítottak. Ugyanakkor a nemzetközi szervezetek 30 milliárd dollárra teszik a kínai vállalatok külföldi befektetéseit. A következő években ez a folyamat valószínűleg felgyorsul: számítások szerint a kínai cégek közvetlen külső befektetései az országba áramló külföldi tőke egynegyedének felelnek majd meg. A közvetlen külföldi beruházások tavaly 12 százalékkal, 53 milliárd dollárra emelkedtek, s csupán januárban további 50 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A kínaiak külföldi terjeszkedésének motivációi eltérőek: a bankok, biztosítók, távközlési cégek azért mennek a külföldi tőzsdékre, hogy megismertessék magukat, illetve tőkéhez jussanak, s jelezzék az átláthatóságra való törekvésüket. Az olajóriások - mint például a PetroChina - a külföldi olajkitermelésbe kapcsolódnak be egyebek mellett Délkelet-Ázsiában, Oroszországban és Afrikában. Mások piaci lehetőségeket és know-how-t keresnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a külföldön megtelepedett külföldi cégeknek kevesebb mint a fele nyereséges, elsősorban azért, mert a menedzsment tudása nem mindig igazodik a globalizálódó világ által megkövetelt igényekhez. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.