BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszerezni és megtartani

A szakemberhiány, a munkavállalók alacsony mobilitási hajlandósága, hiányos felkészültsége, valamint az erős piaci verseny kihívás elé állítja a személyzeti osztályt. Ugyanakkor épp e feladatok révén válhat a részleg fontos stratégiai partnerré. Ehhez azonban a hr-igazgatónak cégvezetőként kell fellépnie.

Erős verseny zajlik a megfelelő munkaerő megszerzéséért; ebből az következik, hogy a személyzeti osztály munkája a cég működéséhez elengedhetetlen, feladata azonban túlmutat a munkaerő megszerzésén-megtartásán, tréningek szervezésén, a bérezés kialakításán - vélekedik Rolek Ferenc. A Budapest Bank hr-igazgatója szerint a hr-vezető is felelős az üzleti eredményekért, ezért feladata, hogy állandó mozgásban tartsa a szervezetet. Megoldást kell találjon arra a problémára is, ha a dolgozók teljesítménye csökken. A BBJ szakmai konferenciáján felszólaló igazgató szerint a hr-osztály stratégiai partner, nem pedig specialista. Ehhez azonban az kell, hogy a hr-igazgató cégvezetőként definiálja magát - állítja Branyiczki Imre, a Wallis Rt. személyzeti és szervezetfejlesztési igazgatója.

A hr-osztály nélkülözhetetlenségét jól bizonyítja a tiszaújvárosi Jabil Circuit példája. Miután az északkelet-magyarországi régióban kevés a rendelkezésre álló szakember, a növekedési fázisban lévő cég az ország egész területéről toboroz munkatársakat. Ez nem könnyű feladat, hiszen a magyar munkavállalók mobilitása köztudottan alacsony, pár tízezer forinttal magasabb jövedelemmel nem lehet őket egyik városból a másikba csábítani - erősítette meg Kerezsi Mária, a cég hr-vezetője. Ezért a lakhatási támogatás, előrelépési, külföldi tapasztalatszerzési lehetőség, illetve a kiforrott vállalati kultúra az, amivel a szakemberek számára vonzóvá tesszük a cégünket - mondta a hr-vezető.

A vállalat létszáma a januári közel hétszáz főről mostanra 1400-ra nőtt, s szeptemberig további munkaerő-felvétel várható. A fizikai munkakörök jelentős részét - a helyi munkaügyi központ közreműködésével - munkanélküliekkel sikerült feltölteni. Ők reintegrációs programon vettek részt, ami igencsak hatékonynak bizonyult: a kiválasztottak 98-99 százaléka bevált.

Elégedett a rendelkezésre álló munkaerő-állománnyal Ludman Lajos, a KFKI vezérigazgatója is, s szerinte az általuk foglalkoztatott mérnökök is elégedettek munkahelyükkel, ami a vállalati kultúrára vezethető vissza. Úgy látja: amíg a cégcsoport által foglalkoztatott magasan kvalifikált szakemberek lehetőséget kapnak arra, hogy kiélhessék kreativitásukat, kezdeményezőkészségüket, nincs okuk munkahelyet váltani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.