Nem vonul ki a Tengelmann
Amint azt tegnap megírtuk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. - a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulása után - átveszi a Tengelmann vállalatcsoporthoz tartozó Kaiser's Élelmiszer-kereskedelmi Kft.-t. Ugyanakkor a Tengelmann másik élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó magyarországi leányvállalata, a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. (Plus) a Spartól vesz át 8-10 üzletet, amelyek Plus cégtábla alatt működnek tovább. A Tengelmann csoport tehát nem csökkenti magyarországi jelenlétét, hanem csupán az idén közel 9 milliárd forintot fordít a Plus erősítésére. Ebből több mint 5 milliárd megy az októberre Kőbányán elkészülő új irodaházra és logisztikai bázisra.
A kőbányai logisztikai bázis kapacitása 200 nagyméretű üzlet kiszolgálására elegendő, a többit pedig a korábban elhatározott hálózatbővítésre fordítják.
Az új és a Spartól átvett boltokkal a Plus az idén 90 milliárdos forgalomra számít. A társaság ügyvezető igazgatója, Székács Tibor a Világgazdaságnak elmondta, hogy az ügylet lehetővé teszi a Plus számára, hogy még ebben az évben 127-ről 150-re bővítse üzletei számát, és átvegye a vezető szerepet a magyar diszkontpiacon. A Plus az elmúlt négy évben évi tucatnyi új üzletet nyitott, s az idei terv is 12-15 új egység létesítéséről szólt.
Nemes Tibor, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója pedig úgy tájékoztatott, hogy a tulajdonosváltás után hat évig használhatják a Kaiser's nevet, a hálózat minden munkatársát - az ügyvezetőt, Berki Ernőt is - átveszik, és a korábbi üzletátvételekkel szemben most nem nyúlnak a boltokhoz: tovább működik a jól bevált rendszer. A cég öt éve kezdte a hálózatfelvásárlást az egykori Super Közért kéttucatnyi boltjával, majd tavaly a Billa Kereskedelmi Kft.-től vásárolt meg 13 jó helyen lévő egységet, így érte el, hogy az elmúlt évet 118 szupermarkettel, 16 nagy alapterületű Intersparral és több mint 120 milliárd forintos forgalommal zárhatta.
A Spar a Kaiser's Kft.-vel - amely az elmúlt évben közel 40 milliárd forintos forgalmat ért el 31 ezer négyzetméternyi eladótérrel rendelkező 16 fővárosi és 6 vidéki szupermarketjével - egy épülőben lévő Kaiser's-egységet is átvesz, mégpedig Óbudán, az Eurocenter mellett, ahol már van egy Interspar hipermarket. Itt két kereskedelmi módszer fog versengeni egymással - mondta Nemes Tibor, akinek nem fáj a feje a Kaiser's jövője miatt. Úgy véli, a magasabb színvonalú élelmiszerboltokra is szükség van, s bizonyos abban, hogy az elegáns negyedek lakói nem fognak elmenni egy úgynevezett kemény diszkontba, ha környékükön van - márpedig van - Kaiser's is.
Vannak azonban más vélemények is: szeptembertől stratégiaváltásra készül a Csemege-Match Kereskedelmi Rt., amely során megszűnik az Alfa-hálózat által végzett c+c üzletág, s keresik a lehetőséget a Profi- és a Smatch-lánc akár egy új néven történő összevonására - jelentette be két hónapja Vincent Roussel, a Csemege és a szintén a Delhaize csoporthoz tartozó Profi-hálózat vezetője. Azért hagy fel a c+c üzletággal a Csemege-Match, mert az úgynevezett kemény diszkonthálózatok Magyarországra készülődnek. Vincent Roussel elmondta, hogy tudomása szerint a Lidl például az EU-csatlakozást követően kezdi meg tevékenységét hazánkban, s az általa diktált árakhoz valószínűleg más hálózatoknak is alkalmazkodniuk kell. A Lidl a nagybeszerző pozíciójából elért olcsó vásárlásai révén az átlagár alatt 10-15 százalékkal kínálja szűk, csupán 600-700 termékből álló palettáját.
A harmadik éve Magyarországon létrehozott s a hálózatépítésen a legnagyobb titokban dolgozó Lidllel kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy vélekedett, hogy a hálózatbővítők nem tudják, nem nyit-e rá egy kemény diszkont a közelben, másrészt az EU-csatlakozást követően liberalizálják az élelmiszer- és az élelmiszer-ipari alapanyagimportot, ami átrendezi a kínálatot. Emlékeztetett, hogy egyes kereskedelmi vállalatvezetők már évekkel ezelőtt is hangoztatták: a piac nagyságához képest túl sok cég vetette meg lábát Magyarországon, s a napjainkban folyó - az alacsonyabb beszerzési ár elérését célzó - koncentráció is ezt igazolja. A nagy cégek ugyanakkor már nem csupán a magyar piacban gondolkodnak, hiszen a Metro és a Spar közös beszerzési társasága, a Metspa létrehozta regionális igazgatóságát, vagy például a CBA is egyre bővíti külföldi partnerei számát (VG, 2003. V. 26.).


