Összehajolnak az óriások?
A Microsoft 750 millió dollárt fizet az AOL Time Warnernek a két társaság között 16 hónapja folyó versenyjogi per rendezése érdekében - írja a Reuters. A megállapodás jelentősége túlmutat a pillanatnyi anyagi vonatkozásokon, a két cégóriás ugyanis internetes alapokon nyugvó médiaegyezséget is kötött. Bill Gates Microsoft-elnök szerint a viszony új fejezetéhez érkezett, és minden korábbi ellentétet megold.
Az AOL Time Warner a Microsofttól kapott összeggel csökkenteni fogja összesen 26 milliárd dolláros adósságát. A megállapodás értelmében az AOL a következő hét évben jogdíjak megfizetése nélkül használhatja a Microsoft Explorer nevű internetes böngészőprogramjának technológiai alapjait. A szoftveróriás azt is vállalta, hogy az AOL internetes szolgáltatásainak elérését biztosító szoftvereket a Windows operációs rendszerrel együtt szállítja a számítógépgyártóknak. Mint ismert, a hardvereket összeszerelő cégek előre telepítenek bizonyos szoftvereket a gépekre, hogy a vásárlók azonnal használni tudják azokat. A mostani egyezség azt jelenti, a Microsoft-programokkal felszerelt PC vásárlói automatikus lehetőséget és ösztönzést kapnak arra, hogy az AOL előfizetői legyenek.
Szakértők szerint a megállapodást nagyban segítette, hogy az AOL egyik alapítója és első embere, Steve Case nemrég távozott a cégtől. Case ugyanis egyértelműen a Microsofttal szembeni éles versenyt kínáló céggé fejlesztette az AOL-t. A társaságok közötti vitát éppen az váltotta ki, hogy az AOL állítása szerint a tulajdonába került Netscape piaci pozícióit a Microsoft erőfölénynyel való visszaéléssel szorította vissza.
A 2002 januárjában indított perben az AOL kártérítést követelt, elemzők szerint azonban most a lehető legjobb kimenetellel zárult az ügy. A Microsoft- technológia alapjainak szabad használata versenyelőnyhöz juttatja az AOL-t.
A szoftveróriással továbbra is perben álló másik meghatározó cég, a Sun Microsystems egyelőre kizárta a hasonló megállapodás lehetőségét.


