Partnereit is finanszírozza a KITE
Jövőre is legalább 11 százalékos osztalékot szeretne fizetni a nádudvari KITE Rt., akárcsak az idén tette - közölte lapunkkal Balogh Csaba, a társaság elnöke az idei fejlesztésekről beszámolva és a tavalyi eredményeket értékelve. Az ország legnagyobb mezőgazdasági társasága az elmúlt évben 43 százalékkal növelte árbevételét, azaz 76,6 milliárd forint volt, adózás előtti eredménye pedig 1,98 milliárdot tett ki.
Az 1991-ben részvénytársasággá alakult egykori Kukorica-és Iparinövény-termelési Együttműködés (KITE) az elmúlt évben az ország 12 ezer gazdálkodó munkáját segítette. A cég integrátori tevékenysége révén szakmai, tárgyi és információs szolgáltatást nyújt más agrárvállalkozóknak. Partnereinek száma az elmúlt tíz évben megkétszereződött, az általuk művelt mezőgazdasági terület nagysága elérte a 2,7 millió hektárt.
A 76,6 milliárd forintos bevételéből valamivel több mint 52 milliárd forint a mezőgazdasági inputanyagok, eszközök beszerzéséből, illetve értékesítéséből adódott. Az eladott gé-pek, köztük az öntözőberendezések forgalma elérte a 20 milliárd forintot, míg az alkatrészek, vetőmagok, műtrágyák, növényvédő szerek és kertészeti anyagok eladása 32 milliárd forint volt.
Balogh Csaba elmondta: a KITE tavaly sem csak szervezte, menedzselte, hanem finanszírozta is partnerei termelését, gép- és eszközvásárlását, részt vett a terménykereskedelemben, az innen származó bevétele együttesen elérte a 24 milliárd forintot. A gazdálkodóknak jelentős segítség volt, hogy a cég a gép- és eszközforgalom-értékének kétharmadánál a finanszírozásban, a hitelek előteremtésében is részt vett, míg a termények kétharmadát szerződések alapján maga vásárolta fel tőlük.
A KITE megalakulásától kezdve vevője a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának, az amerikai John Deere-nek, 1996 óta pedig kizárólagos magyarországi forgalmazója. Ezenkívül az országban lévő mintegy 20 alközpontjában, telephelyén értékesíti 25 gyártó mezőgazdasági gépeit és ellátja szántóföldi szervizüket. A cég az elmúlt évben 162 John Deere kombájnt és 464 traktort adott el. Évtizede annak, hogy a - 200-as országos toplista 60-70. helye közé sorolható - társaság a mezőgazdasági anyag- és eszközforgalom 20-25 százalékát tudhatja magáénak.
A KITE Rt. elődjét az akkori nádudvari Vörös Csillag Tsz önálló üzletágaként 1973-ban hozták létre alapvetően a termelési gyakorlat magasabb szintjének megvalósítására - mondta Búvár Géza, a részvénytársaság vezérigazgatója.
A KITE jegyzett tőkéje az 1993. évi 803 millió forintról 1,41 milliárdra, a saját tőke 813 millióról mintegy 6,37 milliárdra nőtt. A mezőgazdasági termelők többségi tulajdonában lévő társaságban 15 százalék a dolgozói részesedés, 25 százalék pedig a társaságoké és a magánszemélyeké, állami, vagy önkormányzati tulajdonos nincs a KITE Rt.-ben.


