BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

PwC: élénkül a világ médiaipara

A médiaipar 5 százalékos növekedését várja a következő öt évben a PricewaterhouseCoopers. A világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége szerint a piac a 2001-es visszaesés után újra talpra áll.

A világ médiaipara legkevesebb 5 százalékkal növekedhet a következő öt évben - tette közzé legfrissebb médiakutatásának eredményét a PricewaterhouseCoopers (PwC). Igaz, a gazdasági bizonytalanság eltolhatja a lehetséges növekedést, amelyet elsősorban az új digitális technikának a médiában és szórakoztatóiparban való megjelenése hozhat. Rizikófaktor lehet az atípusos tüdőgyulladás-járvány, a SARS és kormányok megnövelt védelmi költségvetése is, amely alááshatja a fogyasztók és a reklámozók bizalmát.

A PwC mindezen feltételezései ellenére optimista. Még akkor is, ha el kell ismerni, hogy a szórakoztató- és médiaipar növekedése valószínűtlen, hogy meghaladja a GDP-növekedés mértékét az európai országokban, mint azt korábban, a 90-es években tette - nyilatkozta Robert Boyle, a PwC médiadivíziójának európai vezetője.

A jelentés szerint az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) médiaipar a tavalyi 341 milliárd dollárról 421 milliárdra bővülhet 2007-re. A növekedés várhatóan 2004-2007 között erősödhet fel az esetleges jobb gazdasági feltételeknek és a stabilabb világpolitikának köszönhetően.

A világ reklámpiaca átlagosan 4,1 százalékkal emelkedhet a következő öt év alatt. Kiemelt helyet kaphat az internet. Az online reklámozás ugyanis 10 százalékkal, 93 milliárd dollárra növekedhet öt év alatt. A televíziók évi 4,9 százalékos reklámbevétel-növekedéssel számolhatnak, elsősorban a digitális csatornák indításának köszönhetően. A napilapok és magazinkiadók ugyanakkor jóval kevesebb, 2,4-2,8 százalékos piaci bővülésben bízhatnak. (SK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.