BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Samsung: eddig tartják a nyomtatópiaci tervet

Egy év alatt 10, 2004 végére pedig 20 százalékos részesedést szeretne kihasítani a magyarországi lézernyomtató-piacból a Samsung. Az előzetes számítások szerint ehhez az idén mintegy 7 ezer berendezés értékesítésére lesz szükség - mondta Sallai Attila, a Samsung Electronics Magyar Rt. informatikai értékesítési vezetője. A dél-koreai társaság februárban lépett be a magyar piacra, és a bevezető kampány alatt több mint ezer nyomtatót adott el. Saját számításai szerint így ebben a rövid időszakban 10-15 százalék körüli részesedést tudhatott magáénak. Az értékesítési eredmények az akciók miatt várhatóan ciklikusak lesznek, de az év végére összességében mégis 10 százalék körüli eredményt várnak.

A 2002-es hazai adatok alapján ez az arány a harmadik helyre lenne elegendő, a 2004-re tervezett 20 százalék viszont már a piac második legnagyobb szereplőjévé tenné a céget. Felmérések szerint tavaly összesen 35-40 ezer lézernyomtatót adtak el Magyarországon, így a Samsung mostani 7 ezres tervezett saját része azt is jelenti, hogy a darabszámot tekintve megduplázódhat a piac mérete.

A tavalyi összesített állás szerint a Magyarországon eladott lézernyomtatók 95 százaléka négy társaság, a Hewlett-Packard, a Minolta, az OKI és a Canon termékeiből került ki. A 67 százalékos részesedéssel rendelkező HP a napokban tartott értékelése alapján stabilnak ítéli meg helyzetét, saját adatai szerint fölényét csak átmenetileg tudják befolyásolni a versenytársak alapos árzuhanást kínáló időleges akciói.

A Samsung ugyanakkor már piaci belépésekor is azt hangsúlyozta, hogy a más termékek esetében már bevált értékesítési csatornáit jól ki tudja majd használni. A cég Magyarországon egyelőre a lakossági és a kis-, illetve közepes vállalati kört célozza. A világpiaci felmérések szerint 2002-ben ez a szegmens adta a vásárlások 95 százalékát, és ez az arány várhatóan 2005-ig sem fog jelentősen változni.

A nagyobb nyomtatási igényű vállalati felhasználók számára kínált Samsung nyomtató a tervek szerint csak az idei harmadik negyedévben jelenik meg Magyarországon. Sallai Attila utalt arra is, hogy vizsgálják egy színes lézernyomtató bevezetésének lehetőségét is, ez szintén azt a szegmenst célozza majd, ahol nagyobb értékesítési darabszámot lehet elérni.

A Samsung Electronics Magyar Rt. a tavalyi évet 20,7 milliárd forintos árbevétellel zárta, az idei évre vonatkozó terve 25,2 milliárd. A társaság tájékoztatása szerint az időarányos részt eddig teljesítették. (TZ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.