Szezonális kapacitásfejlesztés
A Pannon GSM tovább bővíti székesfehérvári központjának kapacitását, hogy a turisták és a helybeli lakosok fennakadás nélkül telefonálhassanak a magyar tenger partja mentén. Mostantól a nyaralók szöveges üzenetei is ezen a nagyobb teljesítményű központon keresztül jutnak el a címzettekhez, tehát az SMS-ezőknek sem kell torlódástól tartaniuk.
Emellett a nyugati határszél bázisállomásairól beérkező hívásokat egy új, Győrben kiépített berendezés továbbítja, így ezek már nem növelik a Balatont ellátó kapcsolóközpont forgalmát. Sűrűbb lesz az adókörzetek hálózata is, tehát egy adott területen belül többen telefonálhatnak majd egyszerre. Ennek érdekében 16 új bázisállomást állít csatasorba a Pannon GSM.
A Westel is minden évben kiemelten kezeli a Balatonnak és környékének az üdülési szezon miatt megnövekedő kapacitásigényét. A térség nyári forgalma átlagosan 2,5-szerese a télinek, és ez ráadásul a hálózatot elég szélsőségesen érinti. Ennek oka az, hogy van olyan cella, ahol 1,5-2-szeres a növekedés, viszont van olyan is, ahol tízszeres. A cég a bázisállomások mellett új cellák üzembe helyezésével vagy további rádióegységek felszerelésével kívánja a kapacitást biztosítani.
Az új cellák száma meghaladja a 60-at, ezzel a társaság üzemelő celláinak száma 25 százalékkal növekszik a téli hónapokhoz viszonyítva.


