Többet dolgozunk, mint az uniós polgárok
Nincs még egy olyan iparosodott régió a földön, ahol olyan keveset kell dolgozniuk az embereknek, mint Németországban. A nyugati tartományokban mindössze 1557 órát kell egy évben dolgozni, szemben az USA-val vagy Japánnal, ahol az éves kötelező óraszám 1900 felett van - olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Mi magyarok is viszonylag sokat, 1805 órát dolgozunk egy évben. Bár kormányzati ígéret született a munkahét rövidítésére, az még mindig 40 óra. Az EU-n belül csak Ír- és Görögországban dolgoznak többet az emberek, mint Magyarországon, ez az ottani viszonylag kevés szabadságnak tudható be. Franciaországban a legrövidebb a munkahét, ott 35 órás. A munkahét megrövidítésével azonban nem sikerült elérniük a kívánt célt, az új munkahelyek teremtését.
A legtöbb államban mindeközben megállt az a folyamat, mely a munkaidő rugalmasabbá tételét célozza meg. Elemzők rámutattak arra, hogy a rugalmas munkaidő irányába ható intézkedések fontosabbak, mint a munkaidő megrövidítése. Ezért Németországnak is kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy ledolgozza azt a versenyképességbeli hátrányát, ami a rövid munkaidőből adódik. Számára csak a munkaidő rugalmasabbá tételére vonatkozó szabályozások jelenthetnek kiutat, melynek előnyei kiegyenlíthetik a már meglévő hátrányokat. A magyar döntéshozóknak is érdemes fontolóra venni, hogy a munkahét rövidítését, vagy a rugalmas munkaidő biztosítását tartják előbbre valónak.


