BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszprémben is telepet nyit az Erdért

Tizenharmadik telepét nyitotta meg a közelmúltban az Erdért Rt., amely az elmúlt két évben 1,4 milliárd forintot költött beruházásra - tájékoztatta lapunkat Nádasi Gyöngyi vezérigazgató. Az évi mintegy 12-13 milliárd forint forgalmú Erdértnek korábban kizárólag az ország keleti részében léteztek telepei. A cégnél az 1993. évi részvénytársasággá alakulás után határozták el, hogy országossá bővítik az értékesítési hálózatot. Mindenekelőtt arra koncentráltak és költöttek jelentősebb összegeket, hogy a meglévő telepeket korszerűsítsék. Ennek több kisebb, gazdaságtalanul működtethető régi telep esett áldozatul, illetve a meglévőket szinte zöldmezős beruházásként újjáépítették.

Nádasi Gyöngyi elmondta: a korszerűsítésnél és az új építésű telepeknél is alapvető követelményként tűzték ki, hogy megfelelő nagyságú fedettraktár-kapacitás legyen. Minden felújított telep lapszabászattal, korszerű eladótérrel és bemutatórésszel is bővült. Az új telepek a békéscsabai, debreceni és zalaegerszegi egységek valamint a következő hónapokban kialakítandó szolnoki telep esetében is ezek az alapvető követelmények.

Egy-egy telep teljes felújítására, illetve új helyen történő felépítésére 200-300 millió forintot költenek. Jellemzően a legtöbb telep a cég tulajdonában van.

Az Erdért Rt. évente mintegy 3,5 milliárd értékű faanyagot importál, ennek döntő része Oroszországból, Ukrajnából és Romániából származik, de vásárolnak Ausztriából, Német-, Olaszországból is. A cég döntően a hazai piacon az építőipari kivitelezők, a bútor- és az asztalosipar, valamint a belsőépítészet igényeit elégíti ki faáruval. Vevőik száma évente eléri a 20-22 ezret. A vevők döntő többsége középvállalkozás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.