Jön a második generáció
Thummerer, Vesztergombi, Kiss István - jól csengő nevek a magyar borászatban, de ezúttal mégsem azok állnak mögöttük, akikre az értők elsőre gondolnak. Thummerer ugyanis ezúttal Éva, "a" Vesztergombi Csaba, Kiss István név elé pedig egy ifj. rövidítés kerül. A Corvinum Rt. új sorozatában, az Új Nemzedékben három olyan tétel került piacra, amelyet az ismert mesterek gyermekeinek neve fémjelez. A szülőkkel kezdtük a munkát, és azóta felnőtt egy új nemzedék - mondta el lapunknak Oláh László. A Corvinum értékesítési igazgatója szerint a borcsalád fiataloknak szól, fiataloktól. Az új generáció talán jobban is tudja, mire fogékonyak kortársaik, mindhárom tétel friss, könnyű bor.
A második nemzedék egyébként számos nagy pincészetben évek óta egyre nagyobb szerepet játszik. A példákat ifj. Kamocsay Ákostól a Takler és a Gere (kétszer) "gyerekeken" át Figuláékig hosszan lehetne sorolni, így alighanem lesz honnan meríteni, ha bővíteni kívánják a sorozatot. A cél ez, de Oláh László konkrétumokat egyelőre nem kíván elárulni, csak annyit, hogy az idei szüret számukra részben az újabb fiatalokkal való megállapodásról is szól.
A sorozat érdekessége, hogy a borász nem csak nevét, arcát is adja az üveghez. A fiatalos címke központi helyét a készítők képe foglalja el, így is elősegítve a második generáció megismertetését. Akik, bár egyöntetűen örülnek a lehetőségnek, annak, hogy megmutathatják magukat, egyaránt hangsúlyozzák: ennél nagyobb önállóságról szó sem lehet, a családi pincészetben képzelik el - érthetően minél később - önálló jövőjüket. A pincészetek borairól van tehát szó - teszik hozzá -, amelyeket azonban ezúttal nem felmenőik, hanem az ő nevük fémjelez.


