Németekre váró gyógyhotelek
A gyógyturizmusban érintett 34 hazai gyógyfürdő és gyógyhotel közös összefogással hozta létre a Pannon Termál Klaszter Egyesületet, amelynek legfőbb célja a hatékonyabb megjelenés a nemzetközi piacokon. Ehhez szükség van a régió egységes arculatának kialakítására. Szeretnék azt is elérni, hogy a térség Európa egészségturisztikai központjaként jelenhessen meg. A szervezet közös marketingmunkáját egy jelenleg formálódó közhasznú társaság végezné - közölte Majthényi László, a kht. ügyvezetője. Az idei évre 6-10 millió forint közötti öszszeggel gazdálkodnak.
A nyugat-magyarországi régió - az egyesület által, Szlovéniával együtt - bekapcsolódott a két osztrák tartomány által közösen életre hívott, négy évre szóló európai wellness projektbe.
Az idén e program egyik legfontosabb feladata egy piacfelmérés elkészítése. Ebben Bajorország, Svájc, valamint Észak-Olaszország igényeit tekintik át, s készül egy helyzetelemzés arról, hogy az utazók mennyire és milyen gyógy-, fitnesz-, wellness-szolgáltatást igényelnek - tájékoztatott Német István, a Büki Gyógyfürdő elnök-vezérigazgatója, aki az egyesületet képviseli az EWP-ben.
Az év első öt hónapjában a térség szálláshelyeit 82 ezer külföldi vette igénybe, ami hétszázalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A külföldi vendégek - akik összesen 297 ezer éjszakát töltöttek el - azonban hosszabb ideig tartózkodtak a gyógyhotelekben, mint tavaly. Az átlagos tartózkodási idő 3,5 nap, ami mutatja, hogy az új beruházások keresletet élénkítenek. A térségben a legtöbben Németországból, Ausztriából érkeztek, de jelentős volt a svájci, olasz és holland vendégek száma is. A hazai vendégek száma 52 ezer volt, akik 313 ezer vendégéjszakát tartózkodtak e hotelekben. A magyarok tartózkodási ideje 2,5 nap volt.
Növekedhet a Magyarországra látogató német gyógyfürdőzők száma, ha megvalósul az ottani társadalombiztosítási reform; azzal ugyanis megszűnik a gyógyfürdői kezelések támogatása. Betegh Sándor, a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Rt. vezérigazgatója szerint a német vendégek közül többen választják majd a már eddig is kedvelt magyar gyógyfürdőket, amelyek magas színvonalú szolgáltatásaikat feleannyiért kínálják, mint német versenytársaik. Az eddig is tetemes árelőny hatását fokozza majd, ha minden költség a vendégek saját zsebét terheli. A reform elfogadásával így a német kormány többet segítene a magyar gyógyturizmuson, mint a magyar állam valaha tette - mondta a vezérigazgató.
A Magyarország legnagyobb szállodaláncát üzemeltető Danubius Rt. vidéki gyógyszállóiba télen túlnyomórészt osztrákok, nyáron németek érkeznek, öszszességében folyamatosan 50-60 százalékos részarányt képviselve. Ez nagyjából megfelel az országos átlagnak, ami Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója szerint 60 százalék körül mozog.
Krizmanits Márton, a Büki Gyógyfürdő Rt. gazdasági igazgatója szerint náluk télen a vendégek 60-70 százaléka német, nyáron ez az arány 30-40 százalékra csökken. Ez a változás a hazai vendégek nyáron növekvő fürdőzési kedvének tulajdonítható. Mivel a szolgáltatásokat náluk igénybe vevő németek eddig sem kértek számlát a gyógykezelésről, így valószínűsíthető, hogy a költségeket nem téríttették meg az otthoni egészségbiztosítással.
Hasonlók a tapasztalatai Horváth Gábornak, a legtöbb budapesti gyógyfürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. vezérigazgatójának is, s a Magyar Turizmus Rt. adatai szerint országos szinten sem jelentős azon német vendégek aránya, akik hazatérve igénybe vennék az egészségbiztosítás támogatását.
Mindennek azért lehet különösen nagy jelentősége, mert a támogatott gyógyfürdői szolgáltatásokat a német betegek nagy része eddig feltehetően odahaza vette igénybe. Amennyiben a támogatás megszűnik, szép számmal akadhatnak olyanok, akik átpártolnak a könnyebben megfizethető magyar gyógyfürdőkhöz.
A német fürdővendégek számának gyarapodása azonban enélkül is látványos. Tavaly több mint 100 ezer német vendég mintegy 350 ezer vendégéjszakát töltött hazai gyógyszállodákban, ami az előző évhez képest 50 százalék körüli növekedést jelent. (LI-SZs)


