Szenvedély- és cukorbetegség, illetve ízületi gyulladás elleni vakcinákkal kapcsolatos kutatásaikról számoltak be vezető biotechnológiai cégek a napokban egy angliai rendezvényen. A biotechnológiai cégek közül a Xenova jár az élen a fejlesztésekben, már a korai klinikai vizsgálatokat végzik a kokain és nikotin elleni vakcinákkal. Az első eredmények igen biztatóak - mondta a Financial Times tudósítójának a brit társaság illetékes igazgatója, hozzátéve, hogy a nikotinvakcinát nem azoknál kívánják alkalmazni, akik még dohányoznak, hanem azoknál, akik már leszoktak. A dohányosok - akik már szerencsésen túljutottak a leszokás fázisán - könnyen visszaeshetnek, ha "csábító" környezetbe kerülnek, a védőoltás viszont jelentősen csökkenti ezt a kockázatot. Hasonló kutatásokat végez az amerikai Nabi és a svájci Cytos is, ám ők még nem jutottak el a klinikai kipróbálás stádiumába.

Az immunrendszer megbetegedéseinek kezelését célzó vakcinák kifejlesztésével a Bristol University jutott a legmesszebbre, amely egy helyi biotech vállalkozással, a Hunter-Fleminggel működik együtt. Az egereken végzett kísérletek során kiderült, hogy az oltással 80 százalékról 15 százalékra csökkent a cukorbetegség előfordulásának valószínűsége.

Ennél ismertebbek és előrehaladottabb állapotban vannak azok a kísérletek, amelyek az immunrendszer erősítését célozzák a rák legyőzése érdekében. A kaliforniai székhelyű CancerVax melanoma elleni vakcinája például a klinikai vizsgálat utolsó fázisába érkezett. Biztató eredményekről számolt be a londoni Onyvax is, amely a prosztatarák elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgozik. (VG)