BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a találgatásoknak: felajánlotta az első európai ország Putyinnak, hogy átengedi a légterén a budapesti békecsúcsra – így érkezik majd Ferihegyre az orosz elnök

A budapesti csúcstalálkozó terve új diplomáciai kérdést vetett fel: Bulgária eseti engedélyt adhat Putyin repülőgépének, miközben az ország továbbra is támogatja az orosz szankciókat és Ukrajna szuverenitását.

A bolgár kormány kész lenne külön engedélyt adni Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön az ország légterén, ha erre a tervezett budapesti csúcstalálkozó miatt lenne szükség – jelentette be hétfőn Georg Georgiev külügyminiszter. A bejelentés diplomáciai szempontból is figyelemre méltó, hiszen Bulgária az ukrajnai háború kitörése óta zárva tartja légterét az orosz gépek előtt.

Vége a találgatásoknak: felajánlotta az első európai ország Putyinnak, hogy átengedi a légterén a budapesti békecsúcsra – így érkezik majd Ferihegyre az orosz elnök
Vége a találgatásoknak: felajánlotta az első európai ország Putyinnak, hogy átengedi a légterén a budapesti békecsúcsra / Fotó: Anadolu via AFP

A bolgár közrádió beszámolója szerint Georgiev a luxemburgi EU-tanácskozás szünetében úgy fogalmazott: „Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják.”

Amikor az újságírók rákérdeztek, hogy ez konkrétan egy légi folyosó biztosítását jelentené-e, a miniszter egyértelmű választ adott: 

Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda?

Georgiev ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Bulgária továbbra is elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett, valamint támogatja az újabb szankciókat Oroszországgal szemben. Hozzátette: bár remélik, hogy közelebb kerültek a tartós ukrajnai békéhez, az orosz fél „nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett”, amikor fokozta drón- és rakétatámadásait.

A Moszkva és Budapest közötti egyik lehetséges repülési útvonal a Fekete-tengeren át, Bulgária és Szerbia érintésével vezetne. A háború kitörése után azonban Szófia lezárta légterét az orosz gépek előtt, így a jelenlegi szabályok szerint Putyin gépe nem repülhetne át. Más útvonalak északabbra, Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül vagy a Balti-tenger térségében lennének lehetségesek.

Kiszivárgott Putyin pontos útvonala a budapesti békecsúcsra

Az elmúlt napok egyik legérdekfeszítőbb találgatása az volt, vajon hogyan utazik el a budapesti békecsúcsra az orosz elnök, mi lesz Putyin repülési útvonala. Nagyon úgy tűnik, kiderült a válasz. Az Air Live repülési szaklap még térképre is tette, hogyan repül majd az orosz elnök gépe Moszkvából Magyarországra.

Először is arra hívták fel a figyelmet, hogy az ukrajnai inváziót követően az Oroszország ellen életbe léptetett EU-s szankciók és légtérkorlátozások miatt az orosz kormánygépek, köztük Putyin Iljusin Il-96-os repülőgépe, nem repülhetnek Európa nagy részén. Ez azt jelenti, hogy Putyin útvonalának Magyarországra el kell kerülnie az uniós tagállamok többségét. Magyarország természetesen jelezte, hogy engedélyezi az orosz küldöttség érkezését a légterében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.